Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Alakok
érvelésébe, ellentmond az utána közvetlenül következő mondatoknak is. Ezekből a mondatokból nem Ady bírálata szól, hanem az a szívszomorító reménytelenség árad, amelyet a költő társadalmi szerepéről vall be. Az Ady-pamflet megállapításait ez sem menti, de motiválja általános magatartását, nézeteinek nihilizmusát. Ennek a nihilizmusnak nem a cinizmus az alapja, hanem a reménytelenség. Közéleti reménytelenség. Es ehhez a közéleti-társadalmi reménytelenséghez járul egy másik is, az egyéni is. Kosztolányira ráfagyott az az ítélet, mely méltán érte a proletárdiktatúra bukása után, s ezt maga is elősegítette maga konstruálta szerepével. De a művész közben előrelépett, eljutott az Édes Anná-ig. S most már fáj neki szereppé átélt helyzete. Erről árulkodik a tanulmány befejezése, mely nemcsak Ady megítélésére vonatkozik: „Tapasztalat szerint nálunk nem igen szokták átértékelni az irodalmi ítéleteket. Egyes költők megrögződnek azon a helyen, ahová egyszer beskatulyázták őket.” (г. m. 52. 1.) Minél gyakoribb ez a „tapasztalat”, minél inkább érzi, hogy „egyes költők” (milyen áruló az általános alany!) belerögződnek skatulyájukba, annál kihívóbban, annál dacosabban tart ki póza mellett. Elmondhatatlan kárt okozott vele. Elképzelhetetlen kínjába kerülhetett. Legnagyobb szabású kísérlete, hogy elveit és költői gyakorlatát, életét és műveit egyensúlyba hozza, az Esti Kornél (1933) volt. Az Esti Kornél-elbeszélések nemcsak elbűvöltek minket, egykorú olvasóit, hanem el is borzasztottak. Esti Kornél gátlástalan cinizmusa, az abszolút űr dermesztő hidegét árasztó nihilizmusa taszított, s ezért nem kárpótolt írásművészetének az a végső érettsége sem, mely ezekben a novellákban éri el csúcspontját. Teljesen egyetértettünk Babits nekrológjával, aki azt írta, hogy „Esti Kornél szavai sokszor keltettek bennem ellentmondást, olykor belső tiltakozást is, noha művészetét mindig jobban bámultam, s írásait elbűvölve kényszerültem élvezni”. [írók két háború közt. Budapest, é. n. 193.1.) Csak József Attila nem osztotta véleményünket, Babits ítéletét „értetlenségnek” nevezte és az Esti Kornél-t „nagyon fontos műnek” nevezte, nem is egyszer, azt mondta róla, hogy „funkciója van”. Mikor utólag próbáltam értelmezni József Attila felfogását, nem tudtam okosabb eredményre jutni, mint amit ma is vallók egyébként, hogy az Esti Kornél abban páratlan jelentőségű, hogy 27* 419