Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Alakok
vagy züllött kéjenc s egyáltalán ember vagyok-e, vagy csak álomkép, részeg kétkulacsos, holdkóros madárijesztő, aki még az uraságoktól levetett, rongyos köpönyegét is arra forgatja, amerre a szél fúj.” így jut el a tisztázás, tisztázódás igényéhez, így tesz ajánlatot Esti Kornélnak: „Alapítsunk társascéget. Mit ér a költő ember nélkül ? Es mit ér az ember költő nélkül . . . ha összefogunk mi ketten, én meg te, Kornél, akkor talán a közelébe érhetnénk. Mint az Ej meg a Nap, mint a Valóság és a Képzelet, mint Ahrimán és Ormuzd.” Ebből a kísérletből született meg az Esti Kornél, s ez volt a funkciója: ,,A nihilizmus, ha tudatossá lett, nem folytatható” — ahogy József Attila megfogalmazta. Majd egy tüzetesebb vizsgálat — műveinek kritikai kiadása és egy gondos életrajzi monográfia elkészülte után — eldönti, mennyire töltötte be funkcióját az Esti Kornél. Most elegendő annak leszögezése, hogy Kosztolányi nekivágott ennek a számvetésnek, talán a legkönyörtelenebb viviszekciónak, melyet polgári író végrehajtott magán. Nyilván nem lehetett teljes értékű ez sem, hiszen századunkban semmiféle számvetés nem lehet teljes értékű a marxizmus szövétnekének világossága nélkül, semmiféle számvetés nem vezethet enélkül József Attila követelményéig, „a társadalmi elvben fölfogott igazságig”. De hogy a számvetés nem volt hiábavaló, azt verseinek utolsó nagy ciklusa és hátrahagyott versei bizonyítják, a Számadás (1935), és ami utána következett. Ez a játékos-artisztikusdekadens költő ezekben az utolsó versekben mezítelen nagyságban áll elénk, lírájának utolsó korszaka a magyar líra legnagyobb kincsei közé tartozik. Nem tudom ennek más magyarázatát adni, mint hogy ezek a versek az Esti Kornél leszámolása körül vagy azután születtek, s hogy egyéni felszabadítási küzdelméhez két munkatársat kapott. Kosztolányi élete s művészi fejlődése a polgári lét elhatároltságának korlátái között folyt. Olykor küzdött ez ellen, olykor elfogadta ezt, mint áttörhetetlen fatalitást. Élete utolsó esztendei azonban a legförtelmesebb betegség elleni küzdelemben teltek, a testén elhatalmasodó halál elleni harcban. Élete utolsó esztendei az emberiség legförtelmesebb betegségének terjedése idején, a fasizmus uralomrajutása idejében teltek. Ahogy József Attila írta a Thomas Mann üdvözlésé-ben: 421