Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Könyvek
A biztatást és óvást a vers első, osztályéberségre intő tétele követi: Inkább segít a kutya szőre a teríthető betegen, semhogy magát miértünk törje, aki sorsunktól idegen. Az osztályidegenektől nincs mit várnunk: így szól a tétel. De ezt sem tételszerű merev tárgyszerűséggel mondja ki. Egy népi babonát említ, egy közmondásra céloz (Kutyaharapást a szőrével) ő, a tudós értelem embere, s azt mondja: valószínűbb, hogy kutyaszőrrel meg lehet gyógyítani a teríthető (azaz kiteríthető, haldokló) beteget, mint az, hogy „magát miértünk törje, aki sorsunktól idegen”. Nem éri be azzal, hogy kimondja a tételt. Képekkel és példázatokkal magyarázza meg. „Magának rág mind, aki rág, a fogacskák azért fogannak. S mert éhes rongy vagy, a fogát elkoldulhatod-e a kannak?” A példázat valóban szemléletes és meggyőző: aki eszik, az önmagának eszik. Mindenki önmagát akarja táplálni. Attól, hogy a kapitalista jóllakik, a munkás éhen marad, még akkor is, ha a kapitalista azt hazudja, hogy a munkásság érdekében cselekszik. József Attila nem éri be ennyivel. Olyan példákat keres, melyek a munkás életéből vett példák. A saját életének élményanyagából merít. Ő, aki mint rakodómunkás, mint bútorszállító, mint vásárcsarnoki csomaghordó kereste meg kenyerét, ő, aki ismeri az úr és szolga viszonyát, ő, aki megfordult az urak szalonjaiban, mint vendég, s végighallgatta okos csevegésüket a „szociális” kérdésekről, miközben fehérkesztyűs inasok szolgálták föl az ínyenc falatokat, a frissítőket, miközben neki éjjeli szállásra se telt — József Attila itt elevenbe vág. Keményen koppan a figyelmeztető szó: „Fázol.” S ezután árad az eleven élményeket sodró, nyomatékos figyelmeztetés: . . . Hát mondd, hihetsz-e annak, ki fűtve lakik öt szobát, falain havas tájak vannak, meztelen nők, meg almafák? 450