Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)

Könyvek

A biztatást és óvást a vers első, osztályéberségre intő tétele követi: Inkább segít a kutya szőre a teríthető betegen, semhogy magát miértünk törje, aki sorsunktól idegen. Az osztályidegenektől nincs mit várnunk: így szól a tétel. De ezt sem tételszerű merev tárgyszerűséggel mondja ki. Egy népi babonát említ, egy közmondásra céloz (Kutyaharapást a szőrével) ő, a tudós értelem embere, s azt mondja: valószínűbb, hogy kutyaszőrrel meg lehet gyógyítani a teríthető (azaz kiterít­hető, haldokló) beteget, mint az, hogy „magát miértünk törje, aki sorsunktól idegen”. Nem éri be azzal, hogy kimondja a tételt. Képekkel és példázatokkal magyarázza meg. „Magának rág mind, aki rág, a fogacskák azért fogannak. S mert éhes rongy vagy, a fogát elkoldulhatod-e a kannak?” A példázat valóban szemléletes és meggyőző: aki eszik, az önmagának eszik. Mindenki önmagát akarja táplálni. Attól, hogy a kapitalista jóllakik, a munkás éhen marad, még akkor is, ha a kapitalista azt hazudja, hogy a munkásság érdekében cselekszik. József Attila nem éri be ennyivel. Olyan példákat keres, melyek a munkás életéből vett példák. A saját életének élmény­anyagából merít. Ő, aki mint rakodómunkás, mint bútorszállító, mint vásárcsarnoki csomaghordó kereste meg kenyerét, ő, aki ismeri az úr és szolga viszonyát, ő, aki megfordult az urak szalonjaiban, mint vendég, s végighallgatta okos csevegésüket a „szociális” kérdésekről, miközben fehérkesztyűs inasok szol­gálták föl az ínyenc falatokat, a frissítőket, miközben neki éjjeli szállásra se telt — József Attila itt elevenbe vág. Keményen koppan a figyelmeztető szó: „Fázol.” S ezután árad az eleven élményeket sodró, nyomatékos figyelmeztetés: . . . Hát mondd, hihetsz-e annak, ki fűtve lakik öt szobát, falain havas tájak vannak, meztelen nők, meg almafák? 450

Next