Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Könyvek
s velük gép-tornyok és tárt-ölű völgyek mámor-süket fülekbe mennydörögtek: Ocsúdjatok! Mentsétek meg a Földet ! Az áhított rend eszméjének lírai átélése a vers zenei harmóniájában realizálódik. Ha a verset az idő koordinátájába állítjuk s egyrészt hagyománnyal, másrészt a kor gomolygó-kavargó formalizmusaival vetjük egybe, akkor is világos képletet kapunk. Nem kétséges, hogy e vers megett ott mozdul József Attila rendje („Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet”), csakhogy Garai Gábor nem visszhangozza József Attilát, hanem tovább mondja az akkor megkezdett szót. Ugyanazt a rendet keresi a világban, mint amelyet József Attila keresett, de már nem szubjektiven, az üldözöttség pozíciójában, hanem objektívan, a felelősség helyzetéből. Még messze van József Attila életközelségének konkrétságától, kopárságig cicomátlan monumentalitásától, robbanó erejétől, de jó nyomon indult el, folytatva s kiszélesítve az eszmét, egyetlen renddé, személyesből egyetemessé, emberi-távlattal kozmikussá. Az is nyilvánvaló, hogy az egész versben, de különösen az első részben szürrealista stíluselemekkel operál, sőt itt az expresszionizmus („Két roppant földgömb szivárványait hajlítottad szemünkbe”), de még a tipográfiailag is érvényesülő szimbolizmus is („fejét alámeríti a szent Öntudatlan siket tavába”). De a vers egésze nem tartozik semmilyen izmus stíluskörébe, hanem úgy él az izmusok stílus elemeinek lehetőségeivel, mint ahogy a modern regény felhasznál sok mindent a bűnügyi s egyéb szórakoztató regények technikai lehetőségeiből. Nem állítom azt, hogy olykor nem mutatkoznak felesleges izmus-nyomok a versen, a szabad asszociációk logikai ugrásai néha nem frappáns összefüggéseket teremtenek, hanem megnehezítik a vers teljes értelmének kibontását. De az is bizonyos, hogy a vers legfőbb mondanivalójának kibontásánál már szinte teljesen eltűnnek ezek a stílus-elemek, helyet adva a nemes egyszerűségnek. К rövidnek szánt szemle nem időzhet tovább e versnél, de amit kerestünk benne, így is megleltük: a címadó — tehát: program-adó—vers egészében azt mutatja, hogy az előszó szán-472