Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Arcképvázlatok
IGNOTUS-ADAT A Nyugat 1926. évfolyamában az „Interpelláció” címú rovatban jelent meg Ignotus kis cikke: Mi van a Magyar Nyelv Szótárával? Ebben a szenvedélyes kis cikkben többek közt ez olvasható: „Bármi volt legyen az alapítók célja és hite: lehetetlen, hogy ne e célnak s hitnek felelne meg, ha az Akadémia minden lehetséges díját és pályabérét a Nagyszótárra szánná, s ha nem megy másképp, hát külön törvényt kérne erre a törvényhozástól” (488 1.). Nemcsak az az érdekes, hogy Ignotus cikke ma is időszerű, s bizony megérdemelne anyanyelvűnk Nagyszótára egy egyszakaszos törvényt, mert országos ügy. Nem csökkenti Ignotus hevét az sem, hogy ő a Nagyszótárt összekeverte az Etimológiai Szótárral (annál kevésbé, mivel annak befejezéséről is jó lenne gondoskodnunk!). A feljegyzendő ebben az, hogy Ignotus Bécsből, emigrációból adta eszünkre, hogy jó lenne tető alá hozni anyanyelvűnk thesaurusát. Mikor hazajött meghalni, jó húsz esztendővel később s kiörvendezte magát azon, hogy a repülőtérről Bartók Béla útján, Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond terén s Bródy Sándor utcáján szállítottuk Kardos Lászlóval a Payor-szanatóriumba, sok meghatott és megható kérdése közt egyszercsak nekemfordult: —Hát a Nagyszótár kész-e már? Zavartan másról beszéltem, de mikor másnap újra felkerestem, megint előhozta: — írtam volt én ebben az ügyben még Klebelsberg grófnak is, Hóman miniszternek is, pedig nem szívesen érintkeztem velük. Voinovichnak is írtam egyszer. Ezért volt olyan jelentős ember többek közt Ignotus. Most is beleborzongok, ha elképzelem, hogy hontalan esztendők nehéz kenyerén az a gondja, hogy van-e akadémiai nagyszótárunk, hogy ez ügyben Bécsből, Berlinből s isten tudja honnan cikket küld, leveleket irogat. (A Nyugat ugyané számában emelte a közérdeklődés fényébe József Attila nevét: „Van egy húsz vagy hány éves kis magyar költő: József Attila. Ennek szeretem, lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom egy versét. . . Gyönyörű szép. . . ”) 6* 83