Bokros Birman Dezső: Bokros Birman Dezső önéletrajza, levelezése, művei (Budapest, 1974)
Levelezés
it(Levél Budapest Székesfőváros Polgármesteri Hivatalától) Határozat Megvásárolom Bokros Birmann Dezső Férfifej 1947 című bronzszobrát a művész; útján összesen 1400 Ft vételáron. Utasítom egyúttal a képzőművészeti tárgyak nyilvántartóját, hogy ezt a műtárgyat a leltárba vegye fel és elhelyezéséről gondoskodjék. Utasítom a központi pénztárt, hogy Bokros Birmann Dezső szobrászművésznek a polgármesteri XI. ügyosztály vezetője vagy helyettese által láttamozott nyugtájára Férfifej 1947 című bronzszobor vételára címén 1400 Ft-ot, azaz Egyezernégyszáz forintot fizessen ki, és helyezze ezt az összeget a folyó évi költségvetés XI. fejezet, III. cím, 2. rovat, 4. alrovat (a hazai képzőművészet támogatása) alatt felvett hitelösszeg terhére kiadásba. Erről a polgármesteri XI. ügyosztályt, a számvevőség leltári osztályát, a Fővárosi Képtár igazgatóságát, valamint Bokros Birmann Dezső szobrászművész urat (VI., Eötvös u. 38.) értesítem. Budapest, 1947. június 28. A polgármester megbízásából Goda Gábor s. k. tanácsnok h. 52. (Levél a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumból) Értesítem, hogy jelen kelet és ügyszám alatt Festőművész Ür részére gyűjteményes kiállításán megvásárolt Akt Férfiakt Akt A Duna-völgyi népek kórusa (bronzból kiöntve) 240 Ft 240 Ft 300 Ft tusrajzok 2400 Ft művek vételára fejében összesen 3180 Ft-ot, azaz Háromezerszáznyolcvan fprintot a magyar postatakarékpénztár útján kiutalványoztam. Egyúttal felkérem, hogy a megvásárolt műveket a VKM művészeti ügyosztályába mielőbb szállítsa be. Budapest, 1947. évi július hó 15-én A miniszter rendeletéből: dr. Kardos László s. k. miniszteri tanácsos 93