Bokros Birman Dezső: Bokros Birman Dezső önéletrajza, levelezése, művei (Budapest, 1974)

Levelezés

ui. Kérem szíves mielőbbi értesítéseidet, hogy ezek alapján az itt szükséges ak­ciókat folyamatba tehessem az ügyre vonatkozólag, annál is inkább, mivel ezek meglehetős hosszú időt vesznek igénybe. A levelemben említett munka most van bronzöntés alatt. 70. (A művész köszönőlevele) Magyar Kultuszminiszter úrnak Budapest Miniszter Űr! Folyó hó 5-én kelt nagybecsű hozzám intézett leirata alapján részemre adomá­nyozott Pro Arte éremért kérem, fogadja hálás köszönetem nyilvánítását. Budapest, 1948. július 27. 71-(A Párizsi Magyar Intézet igazgatóidnak levele) Kedves Barátom, A Salon d’Automne igazgatóságától nyert értesülés szerint semmi akadálya nincs annak, hogy náluk kiállíts. A feltételekről és a kiállítási körülményekről később fognak levélben tájékoztatni engem, s akkor majd ismét írok neked. Ezzel kapcsolatban nem mulaszthatom el felhívni szíves figyelmedet arra/hogy a Salon d’Automne sokat veszített régi dicsőségéből. Bár bizonyára módod len­ne sok munkád kiállítására, mégis megfontolandónak gondolom azt a tényt, hogy nem élvonalbeli művészekkel állítsz ki. Mindenesetre a magam részéről igyekezni fogok arra, hogy kedvező feltételekhez juss abban az esetben, ha még­is a kiállítás megrendezésére szánnád el magad. Párizs, 1948. július 30. Barátsággal üdvözöl Lelkes 72. (Levél a Sárospataki Szabadművelődési Akadémiától) Sárospatak, 1948. aug. 10. Kedves Mester! Hálásan köszönöm kedves értesítését, hogy elkészült számunkra a kis József Attila-szobor - és természetesen még nagyobb hálával köszönjük magát a szob­rot. Sajnos, itt most egyik tanfolyam zajlik a másik után, és sok munkám, dolgom miatt nem utazhatok föl Budapestre. Ezért kedves ismerősünket, Déry Tibort kértem meg, hogy keresse föl Önt és hozza le nekünk a szobrot - ő ui. vasár­nap, 15-én Patakra utazik. Nagyon sajnálom, hogy nem köszönhetem meg személyesen is kedves és szá­munkra igen értékes ajándékát - Önnel újból találkozni, látni munkáit, beszél­getni róluk: mind olyan élmény, amiről lemondani rosszul esik. De remélem, hogy ha most nem is találkozhattunk, erre még lesz alkalom. Kérném, üzenje meg Déryvel, hogy mikor lesz újból Budapesten. Hiszen, úgy emlékszem, Ön most Párizsba készül, hogy ott az őszi szalonban kiállítását készítse elő! 109

Next