Borbély Sándor: Gellért Oszkár - Kortársaink (Budapest, 1976)

Előszó

Előszó Gellért Oszkár néhány esztendeje még itt élt közöttünk. Kor­társunk volt. De kortársa volt ő Osvát Ernőnek, Kaffka Mar­gitnak, Adynak, Móricznak, Ignotusnak, Babitsnak, Schöpf­­linnek, Kosztolányinak, Karinthy Frigyesnek, Juhász Gyulá­nak, Tóth Árpádnak, József Attilának, hogy csak azokat — és olyan sorrendben — említsük, akikkel a költő szorosabb kap­csolatát és levelezését dokumentálta is. Gellért hatalmassá duzzadt oeuvre-je kísérője és része egész eddigi XX. századi irodalmunknak. Még látta Vajda Jánost, lakott egy házban Jókaival, első kötete időben megelőzte Ady távlatokat nyitó „új verseit”, legutóbbi könyvei pedig legfiatalabb szocialista al­kotóink műveivel együtt kerültek ki a nyomdából. Mármost, ha ezt a hosszú, több dimenziós pályaívet tagolni akarjuk, századunk magyar történelmének határkövei állnak készséggel rendelkezésünkre: a Tanácsköztársaság és a felsza­badulás. Ugyanakkor az egyéni alkotói fejlődés megkívánja a kisebb kronológiai egységek megkülönböztetését is. Gellért Oszkár pályájának egyik sajátossága ugyanis, hogy időnként elhallgat benne a lírikus. Az indokok különbözőek: egyszer publicisztikai munkája rabolja el az időt és az energiát a költő­től, másszor az erősödő fasizmus némítja el, majd a magas élet­kor és a betegség akadályozza. Jellemző Gellért lírikusi útjában az is, hogy mindig jó ütemérzékkel tudta mintegy összefoglalni korszakait egy-egy válogatott gyűjtemény közreadásával. 7

Next