Botka Ferenc: Kassai Munkás 1907-1937 - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1969)
A Kassai Munkás és szocialista irodalmunk
módon felhasználták mindazt, amit az előző korok művészete formai tekintetben létrehozott.122 A proletárírók alkotómunkássága tehát tartalmi és formai tekintetben is ellentmondásos. Tévedéseiket természetesen sokféle tényező, mindenekelőtt korunk, a történelem magyarázza. A magyar emigráció irodalmi tevékenysége minden szálával a hazai és a nemzetközi mozgalom talajába nyúlik. Az írói alkotásokban fellelhető tévedések, túlzások egy része kétségen kívül a KMP politikájával, stratégiai és taktikai irányvonalával hozható összefüggésbe. Ismeretes, hogy a húszas években a pártvezetés úgy látta, hogy az elkövetkező forradalom Magyarországon csakis proletárforradalom lehet. Ehhez igazodott a párt szövetségi politikája is, amely nem kereste a kapcsolatot az ellenforradalmi rendszerrel szembenálló valamennyi réteggel, csupán a szegényparasztsággal. Olyan jelszavakat tűzött zászlajára, amelyek figyelmen kívül hagyták a polgári demokratikus átalakulás lehetőségeit s csak a proletárdiktatúráért folytatott harc szempontjait tartották szem előtt. Ez a roham-hangulat kétségen kívül rányomja bélyegét a magyar proletárirodalom szinte valamennyi alkotására, s ez a szemlélet tükröződik a korábban bemutatott és elemzett társadalomábrázolás megannyi részletében .123 A proletárirodalom formai korlátái azonban nemcsak elvi meggondolásokból erednek. A közérthetőségre való törekvés szerves következménye a művek funkciójának. Azok az agitáció eszközeként széles tömegekhez szóltak — igazodniok kellett tehát a befogadó közeg, a munkásosztály műveltségi fokához és ízléséhez; s ez a kapitalizmus viszonyai között viszonylag alacsony színvonalon állt. Végül, de nem utolsósorban, rá kell mutatnunk néhány szubjektív momentumra. Mindenekelőtt arra, hogy a proletárirodalom művelői — alkotómunkásságuk adott periódusában — még nem jutottak el a marxizmus mély, átgondolt elsajátításáig. Az elmélet „nem vált vérükké”, gyakran tételszerűen, jelszavakban jelentkezett alkotásaikban is. A bonyolult, sokszor áttételes összefüggéseket felületesen tükrözték; a helyes társadalmi felismeréseket nem dialektikusán, hanem csak mechanikusan vitték át alkotásaikba. A felsorolt hibák és tévedések ellenére a proletárirodalom a szocialista művészet fejlődésének törvényszerű lépcsőfoka volt. Jelentőségét abban látjuk, hogy a szociáldemokrata irodalom a húszas évek elejének kísérleteihez képest ideológiai téren megtette a döntő lépést a marxizmus művészi érvényesítése felé. Igaz, hogy történelmi jelentőségű vállalkozása nem volt tökéletes, hiszen formai tekintetben — vitán felül — elmaradt a proletkult korszak gazdag és termékeny művészi eredményeitől. Mindez azonban nem homályosíthatja el azt, hogy pozitívumaiban és ellentmondásaiban a szocialista realizmus felé vezető út egyik legjelentősebb szakaszává vált, amely előkészítette a szocialista irodalom további kibontakozását. 122 Elég, ha itt csak Majakovszkij, József Attila vagy Bertolt Brecht életműveire utalunk, amelyek befogadták és felhasználták a futurizmus, az expresszionizmus és szürrealizmus sajátos formai vívmányait. 123 Még élesebben érezhetők a párt irányvonalának túlzásai a proletárírók irodalompolitikai gyakorlatában, amelynek szelleme maradéktalanul érvényesült a Munkás kulturális rovatának az összeállításában. (L. a polgári irodalom egészének elvetése, a hagyományok lebecsülése, a szocialista irodalom leszűkített, szektás felfogása stb.) 148