Botka Ferenc (szerk.): A csehszlovákiai magyar nyelvű szocialista sajtó irodalmi bibliográfiája, 1919-1938 - Irodalomtörténeti bibliográfiák 2. (Budapest, 1966)
Bevezetés
Bevezetés 17 szórványossá válnak számai, s 1936 májusában végleg meg is szűnik^ Az Út szerkesztője: Fábry Zoltán és fő munkatársai: a Rotor és Bot Aladár álnéven szereplő Roth Imre, valamint Balogh Edgár fáradhatatlan munkát végeztek a baloldali irodalmi és művészeti erők (köztük a Sarló-mozgalom balszárnyának) tömörítésében. E munka mellett azonban a munkás- és parasztlevelezők hálózatának a megteremtésével elérték, hogy folyóiratuk nem vált elvont intellektuális művelődési szemlévé, hanem megközelítette a művészet és irodalom kérdéseit a mindennapi politikai gyakorlattal közvetlenül összekötő harcos proletársajtó eszményét. Az Út irodalmi rovata széles skálában szólaltatta meg az ezekre az évekre már szép számmal felnövő szlovákiai baloldali írókat: Forbáth Imrét, Földes Sándort, Háber Zoltánt, Morvay Gyulát, Prerau Margitot, Sellyéi Józsefet, s köztük azokat a tehetséges munkásokat, akik a folyóirat segítségével készítették el első irodalmi kísérleteiket. Rajtuk kívül természetesen helyet adott Az Út az emigráns írók: Hidas Antal, Karikás Frigyes, Lengyel József, Vajda Sándor stb. írásainak, s nem utolsó sorban az akkor már egyre ismertebbé váló József Attilának is. A külföldi írók közül különösen a szovjet és a német proletárírók alkotásai érdemelnek figyelmet (1. Ehrenburg, Gorkij, Gladkov, Katajev, Kolcov, Solohov, valamint Marchwitza, Mühsam, Neukrantz, Ossietzky, Renn, Weinert, Weiskopf stb. írásait), s az a néhány csehből készült fordítás, amely Fucik és Wolker alkotómunkásságából adott ízelízőt. Az Út általános értékelése alkalmából döntő momentumként szeretnénk rámutatni arra az eszmei-ideológiai kapcsolatra, amely a lap és a moszkvai magyar írói emigráció, illetve annak folyóirata, a Sarló és Kalapács között fennállt. Lehet, hogy részletkérdésekben voltak különbségek, sőt nézeteltérések is a két lap szerkesztősége között, alapjában véve azonban mindketten annak az irodalmi koncepciónak a gyakorlatát követték, amelyről már szólottunk a Munkás 1927 —1929-es évfolyamainak jellemzésénél. Az Út az irodalmat — a Rapp és a Forradalmi írók Nemzetközi Szövetségének példája nyomán — a valóság és a mindennapi politikai akciók közvetlen függvényeként fogta fel. Ez elkerülhetetlenül odavezetett, hogy a folyóirat közleményein helyenként a publicisztika és a faktográfia, a tények általánosítás nélküli regisztrálása uralkodott el. A folyóirat szellemében időnként érvényesülő túlzásokat azonban menti, szenvedélyes publicisztikai hangvételét pedig egye-2 Botka Ferenc