Csányi László: Somlyó György - Kortársaink (Budapest, 1988)
A költészet színeváltozása
részét Füst Milántól tanultam”, de azt is hozzáteszi; „nézetei, ítéletei, a művészi alkotás legmélyére hatoló művészi tudatossága ráébresztettek a magam nézeteire, ítéleteire”.144 Valószínűleg ez a legtöbb, amit meg lehet tanulni. A’költő jelentőségét soha senki nem vonta kétségbe, összegyűjtött verseinek karcsú kötetén a maradandóság jegye; ez sem csekélység. Drámáit is ideje lenne méltóképp elhelyezni irodalmunkban, sőt, az európai irodalomban is, kezdve az 1914-es Boldogtalanokkal, melynek naturalizmusa Hauptmann mellett is jelentős, regényei, elbeszélései azonban nehezen találnak utat az olvasóhoz. A Feleségem története is, pedig prózai munkái közül ezt fordították le legtöbb nyelvre. Somlyó a tanítvány hálájával és a benneélés hiánytalan megértésével rajzolja meg Füst Milán arcképét, a róla keringő anekdotákat sem hallgatja el, ugyanakkor pontosan érzékelteti életének vektorait. „Eredentő gyámoltalansága, érintkezési képtelensége s az ebből fakadó iker gőg és sértődöttség, amelyet az egyre jogosulatlanabbnak érzett és valóban egyre jogosulatlanabbá váló mellőzöttség tett mind monumentálisabbá, túlméretezettségében olykor már groteszkké vált.”145 Ugyanakkor azt is világosan látja, hogy „egyre kevésbé volt számára kitartható az elszigeteltség, az agyában egész birodalmakat hordozó számára a valóságban e birodalomnélküliség, a fejedelem szerepének megjátszása nélkül”.144 Azt is fontosnak érzem, hogy a Füst Milánról kialakult kép „nem volt torzkép, csak mélység nélküli”, tér helyett „síkba helyezett”, s ebben a mesterséges kiszorítottságban szükségszerűen eltorzultak az arányok; nem is lehetett másként. Ezért vezet hozzá göröngyös út, melynek végén „a fel nem 155