Csányi László: Somlyó György - Kortársaink (Budapest, 1988)
A költészet színeváltozása
magyarázza. A XX. században az epigonizmus fogalma is módosul, minden műfajban tulajdonképpen másként, s a nagy mesterek inkább a jövő útját jelölik ki, amelyen a tanítványok járhatnak, anélkül, hogy ezzel, a szó hagyományos értelmében iskolát teremtenének. Babits mellett József Attila, Illyés autonóm világ, amiként Szabó Lőrinc is, azzal együtt, hogy valamilyen formában Ady az ő munkásságukat is meghatározza. A század második felében újra fel kell tenni a kérdést, mert a líra, azzal, hogy az országhatárok fölött átnyúlva keresi az érintkezési pontokat, a nyelvi idegenséget is legyőzve, már amennyire ez lehetséges, szándékához új közeget is teremt. Azt vitathatónak érzem, hogy „maga a módszer válik silánnyá”, Somlyó mondatának inkább második felére teszem a hangsúlyt, „az epigonizmus rosszul utánoz; rosszul választja ki a jóban az utánzandót; s rosszul választja ki magát az utánzandót is”.119 A XX. század - a költészetben mindenképp - a Les fleurs du mal megjelenésével kezdődik, s Verlaine, Rimbaud, majd Apollinaire drámai újításain át jut el odáig, hogy legalább szándékában világlíra legyen. Somlyó György Valéryval kapcsolatban azt írja: „minden nagy alkotóművész a művészetnek egy új szemléletét, az alkotásnak új módszerét hordozza magában”.130 A modem líra jelentősége csak az lehet, hogy minden szemlélet és módszer a közös emberi szándékban forr egybe, s válik valóban világlírává. Itt azonban egy másik kérdéssel is szembe kell néznünk, ami Somlyót már korábban is foglalkoztatta; mit jelent a magyar költészet a világ számára? A választ A költészet vérszerződésének különböző időpontokban keletkezett, egymásra felelő tanulmányaiban kell keresnünk. 144