Csányi László: Somlyó György - Kortársaink (Budapest, 1988)

A költészet színeváltozása

magyarázza. A XX. században az epigonizmus fogalma is módo­sul, minden műfajban tulajdonképpen másként, s a nagy meste­rek inkább a jövő útját jelölik ki, amelyen a tanítványok járhat­nak, anélkül, hogy ezzel, a szó hagyományos értelmében isko­lát teremtenének. Babits mellett József Attila, Illyés autonóm világ, amiként Szabó Lőrinc is, azzal együtt, hogy valamilyen formában Ady az ő munkásságukat is meghatározza. A század második felében újra fel kell tenni a kérdést, mert a líra, azzal, hogy az országhatárok fölött átnyúlva keresi az érint­kezési pontokat, a nyelvi idegenséget is legyőzve, már amennyire ez lehetséges, szándékához új közeget is teremt. Azt vitatható­nak érzem, hogy „maga a módszer válik silánnyá”, Somlyó mon­datának inkább második felére teszem a hangsúlyt, „az epigo­nizmus rosszul utánoz; rosszul választja ki a jóban az utánzan­­dót; s rosszul választja ki magát az utánzandót is”.119 A XX. század - a költészetben mindenképp - a Les fleurs du mal megjelenésével kezdődik, s Verlaine, Rimbaud, majd Apollinaire drámai újításain át jut el odáig, hogy legalább szán­dékában világlíra legyen. Somlyó György Valéryval kapcsolat­ban azt írja: „minden nagy alkotóművész a művészetnek egy új szemléletét, az alkotásnak új módszerét hordozza magában”.130 A modem líra jelentősége csak az lehet, hogy minden szemlélet és módszer a közös emberi szándékban forr egybe, s válik való­ban világlírává. Itt azonban egy másik kérdéssel is szembe kell néznünk, ami Somlyót már korábban is foglalkoztatta; mit jelent a magyar költészet a világ számára? A választ A költészet vérszerződésé­nek különböző időpontokban keletkezett, egymásra felelő ta­nulmányaiban kell keresnünk. 144

Next