Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma - Irodalomtörténeti füzetek 52. (Budapest, 1967)
III. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma - 2. A Művészeti Kollégium megalakulása
irányítója és ideológusa az agrársettlement mozgalomnak.16 Erdei Ferenc (Makó, 1910—) szülei makói hagymatermesztő kisbérlők. Gyermekfővel vesz részt a Tanácsköztársaság néhány makói tömegmegmozdulásában, szülővárosa parasztmozgalmaiban, 1929 —33-ban jogot hallgat. Gáspár Zoltán (Nyíregyháza, 1901 —1945) nyugalmazott postafőtisztviselő fia, 1929 —33-ban joghallgató. Hont Ferenc (Szeged, 1907 — ) gazdag szegedi ruhanagykereskedő fia. Csodagyereknek tartják, már ötéves korában verset ír. Iskolai tanulmányait hamar abbahagyja, a hatodik osztályból marad ki. Németországban magába szed mindent „Reinhardttól a legmodernebbekig”, s örökre eljegyzi magát a színpaddal, tizenkilenc éves korától Homályos Ferenc néven részt vesz jóformán minden folyóiratalapításban, irodalmi mozgalomban, csoportosulásban, a szegedi fiatal költők aktivista balszárnyához csatlakozik, szinte motorja a mozgalomnak. A 20-as évek végén a világhírű francia rendező, Gemier tanítványa, tevékenyen közreműködik a nagy rendező több vállalkozásában, tudósításokban számol be a Délmagyarország hasábjain 1927-ben párizsi élményeiről. 1928-tól a városi színház rendezője, első kezdeményezője a szegedi szabadtéri játékok megvalósításának. Fiatalon bekapcsolódik a munkásmozgalomba, ő a Művészeti Kollégium egyetlen olyan tagja, aki már az indulás idején marxista műveltséggel rendelkezik.17. Kárász Judit (Szeged,! 912—) magántisztviselő gyermeke, középiskolái befejeztével Berlinben fotoművészetet tanul, kapcsolatba kerül a baloldali német munkásmozgalommal, hazatérése után 1932-ben csatlakozik a Művészeti Kollégiumhoz.18 Ortutay Gyula (Szeged, 1910 —) apja Ortutay István a századforduló után ismert nevű szegedi újságíró, a Sze-16 Csapláb Ferenc: Radnóti és Buday György. Tiszatáj, 1964. 11. 9. 17 Péter László: József Attila Szegeden. 21.; Szabolcsi Miklós: i. m. 394 — 395. 18 Tolnai Gábor szóbeli közlése. 36