Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma - Irodalomtörténeti füzetek 52. (Budapest, 1967)
III. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma - 2. A Művészeti Kollégium megalakulása
A szociális élmények — jellegénél fogva — a fotóművészeiben tükröződnek a legközvetlenebbül: Kárász Judit szociofotóiban. A jó ideig egységes polgári fotóművészet már az első világháború után két irányzatra szakad. Az ún. materialisták azt az osztályt keresik, ahol az egyéni élet embersége semmiféle palástolásra nem szorul. Így jutnak el a munkásosztályig és a parasztságig. Hamarosan szembe kerülnek saját osztályukkal s az idealista fotoművészettel. A dessaui Bauhaus művészei az új tárgyiasság szemléletében megtalálják a forradalmasított fotográfia képzőművészeti egzisztenciáját. Az idealista portréfotográfia ellenhatásaként formálódik ki a munkásfoto, majd a szociofoto, illetve fotoriport. Ez utóbbi legfejlettebb formája a fotomontázs: a közlendő valóság legközvetlenebb — szavakat nem igénylő — ábrázolási módja.14 A montázstechnika nemcsak a filmművészetnek lesz — a szovjet filmművészetben először — fontos eleme, bevonul az irodalomba is: a versszerkesztésnek egyik gyakori módjává válik, például József Attilánál is.15 Kárász Judit szociofotói — egy részüket a korábban felsorolt kiállításokon mutatják be, mások csak jóval később, Gereblyés László így volt c. kötetében látnak napvilágot 1957-ben — a gazdag belváros pazarló és a vergődő falu nyomorúságos élete közötti különbségeket mutatják be szó nélkül szólva a szociális igazságtalanságokról. Hasonlóképp készül 1932-ben a szegedi munkásotthonban a Szegedi Fiatalok által írt illegális Házi Újság illusztrációs anyaga is: az egymás mellé állítandó, montázsokat alkotó fotókat a sajtóból kivágott képek helyettesítik. Fotóművészet 14 Róth László: A fényképtől a szociofotóig. Korunk, 1934. 1. 46—48. 15 Vő. Gyertyán Ervin: Költőnk és kora. Bp. 1963. 271 — 279. 63