Csapláros István et al. (szerk.): Tanulmányok a lengyel-magyar irodalmi kapcsolatok köréből - Tanulmányok a … irodalmi kapcsolatok köréből 3. (Budapest, 1969)
A kritikai realizmustól a szocialista irodalomig
egész emberiség érdeke kell, hogy szeme előtt lebegjen. „Ha egy osztály a maga sajátos életérzését nem képes társadalmilag, azaz művészileg kifejezni, akkor erőtlen ahhoz, hogy az egész emberiség nevében lépjen fel a történelem dobogójára.”22 És végül a rend, amely megint csak jellemzi az egyén belső létét, s jellemzi a szocialista társadalmat. József Attila jövendő világa pontos, tudatos jövő. Ugyanakkor nagyonis a korabeli magyar valóság, „a neurózisok korának” ellenképe. Azoknak a verseknek a „pozitív” eszméje a harmónia, a béke, a munka, a boldogság, a szerelem, a hazaszeretet, melyek a kelet-európai népek egymás közötti ellenségeskedéséről (A Dunánál), az előretörő fasizmusról (Thomas Mann üdvözlésére), a hanyag társadalomról, a feudálkapitalista elmaradottságról (Falu, A város peremén), a szerelmet megölő világról (Március) szólnak. A jelen és jövő eme összevetéséből olyan gondolati líra bontakozik ki, melyben együtt zeng most már az expresszionista aktivitás a népiesek paraszt- és szegényember-szeretetével, a szürrealizmus játékos könnyedsége, tündén lebegése, tudatalattiba látó fénycsóvája a környező világot aprólékos gonddal számbavevő, leltározó, „apró realizmussal”, a harcba hívó pátosz a kozmosz méreteivel is tisztában levő ember tűnődő, lassú mélységével. Nehéz József Attila költészetének gazdagságát szavakba önteni, ő maga a kicsit játékosan, számunkra mégis sokatmondóan — ilyen „receptet” adott: „Ha költenél, s van rá költség, azt a verset heten költsék. Egy, ki márványból rak falut, egy, ki mikor szülték, aludt, egy, ki eget mér és bálint, egy, kit a szó nevén szólít, egy, ki lelkét üti nyélbe, egy, ki patkányt boncol élve. Kettő vitéz és tudós négy, a hetedik te magad légy.” (A hetedik JA II. 62.) Pontosabban nem lehet meghatározni az ő lírájának arányait sem: „Kettő vitéz és tudós négy”. Ezt a XX. századi, nagyon 22 JA III. 120.