Csapláros István et al. (szerk.): Tanulmányok a lengyel-magyar irodalmi kapcsolatok köréből - Tanulmányok a … irodalmi kapcsolatok köréből 3. (Budapest, 1969)
A kritikai realizmustól a szocialista irodalomig
egész környező társadalmat, világot, hanem előre is ugrott: már a forradalom utáni rendet kívánta megalkotni — ha egyelőre csak a költészetben is. Úgy mondhatnánk, hogy a lengyel szocialista lírának csak egy lehetősége volt, míg a magyar több közül választhatott, vagy — mint ahogy József Attila tette szintetizálhatta azokat. Innen érthető, hogy József Attila már első kritikáinak egyikében megfogalmazhatja a „belső szocialitásnak” az elvét: ,,A formai szempontoktól eltekintve, minden szocialista pretenzióval fellépő költővel kapcsolatban — éppen a szocializmus érdekében — elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyiben élte át a szocializmust, mint költészetet, vagy pontosabban szólván eszmei tartalmát mennyiben sikerül lelkivé váltania.”10 Mindjárt az induláskor ott leljük a jövendő szintézisnek minden csíráját. A kiindulás Ady polgári-radikális lírája. Nemcsak a közvetlen hatásban, a rengeteg Ady-sorban, sőt versben, hanem például abban az urálkozásban, amivel a korabeli keresztény-nemzeti Magyarországról szól, vagy a jövővárás kissé absztrakt képében, a „nagy továbbcsináló” alakjában. De az általános fenyegetés, a változtatás szüksége mögött érezzük, hogy többről is szó van: a költő hűségéről a már egyszer volt rendhez: „Változások nehéz szagát görgeti a szél, vincellérek önmagukat ütik csapra már, önmagukat köszörülik ifjú harcosok s az elásott tojásból is kibúvik és égre száll a madarabb madár.” (Forduló, JA I. 183.) Mert az ifjú harcos jól tudja, kicsoda is tulajdonképpen, hogy már egy konkrét osztály képviselőjeként kell fellépnie:” most munkás lehet, vagy talán költő, hiszen mindegy a munkás, a költő ? ”, s máshol: „lelkem, gépvezető, hajdan időn kapás, föl ne hányad sorodat, nagy proletári sor”. Proletár ő, de nemcsak az, 1923- ban, az első korszakát bizonyos szempontból lezáró és újat kezdő versében „az ucca és a föld fiának” mondja magát. S 10 JA. 10. 571