Csapláros István et al. (szerk.): Tanulmányok a lengyel-magyar irodalmi kapcsolatok köréből - Tanulmányok a … irodalmi kapcsolatok köréből 3. (Budapest, 1969)
A kritikai realizmustól a szocialista irodalomig
mintegy előbb idézett soraira rímelve, a körülbelül egyidőben írt Tanításokban: „Néha napszámosoknak hívjátok őket, néha pedig költőnek mondjátok, noha nem több az egyik a másiknál”. Nem is arról van szó, hogy az idézett sorok, meg a sokat emlegetett „új és paraszti füttyként indulok” mennyire fejez ki osztályöntudatos álláspontot, mennyire érzi valóban a parasztság képviselőjének magát a 18 éves költő. Sokkal lényegesebb egyrészt, hogy az egyetemesség érzését ő már ekkor társadalmi értelemben is érti, nemcsak az ember és külvilág viszonyában óhajt teljességet. Másrészt, hogy ilyen verssorokat egyáltalán leírhatott, hogy egy proletárköltő lírájában a paraszt — ha nagyon általánosan, távolian is — de feltűnhetett. Nem szabad elfeledkeznünk arról a tényről sem, hogy a magyar irodalomban a népiesek (Erdélyi József) ekkortájt igen tekintélyes befolyással rendelkeztek, de hogy ennek a nép felé fordulásnak erősen menekülés-jellege volt.11 József Attila lírájának rendszerében a paraszt-kérdés azonban dinamikus, lendületes jelleget kap, hisz a föld fia is, aki kijelentheti magáról: „s minden megindul, hogyha én megyek !” Akkor érthetjük meg a legjobban József Attila újító voltát e tekintetben is, ha nem a valódi paraszti létben, a magyar falu nyomorúságos konkrétságában támasztó és ideált kereső magyar népiesekkel hasonlítjuk össze, hanem a lengyelekkel, az 1921 —22-es Ponowa, majd a Czartak című folyóiratok köré csoportosuló költőkkel. A czartakisták expresszionista módon a Beszkidek hegyilakóit mint az élet őserejének hordozóját, a várostól, a modern élet bűneitől tisztán maradt embert, az új kor Krisztusát ünnepelték — olvashatatlanul silány versekben. Nem a parasztság konkrét felemelése, felszabadítása izgatta őket. „E Hegyi Köztársaság legmagasabb csúcsairól akarjuk széjjelvetni a világ minden tájára a fényt, ama örök igazság értelmében, hogy minden öröm fentről jön”1112 — írja E. Kozikowski. Ezért volt jogos Broniewski többszöri elmarasztaló kritikája a szartakistákról. Érthető, ha ilyen körülmények között az ő lírájából ez a szólam, a paraszti világ szólama teljes egészében hiányzik. József Attila költészetének eddig két olyan összetevőjéről szóltunk, melyet hiába keresnénk a lengyel lírikusnál. Az 111. Király István: MTA I. Oszt. Közt. XIV. köt. (1959) 169. 12 Czartak. Zbiór poetów w Beskidzie. (Czartak. Beszkidai költők antológiája.) Czartak, 1925.