Csapláros István et al. (szerk.): Tanulmányok a lengyel-magyar irodalmi kapcsolatok köréből - Tanulmányok a … irodalmi kapcsolatok köréből 3. (Budapest, 1969)
A kritikai realizmustól a szocialista irodalomig
(a Mloda Polskától alig valamivel különböző modorban), másodszor azokra a versekre, ahol ezen az érzésen épp túllép a többnyire absztrakt-etikai fogalmakra hivatkozó, önmagát feláldozó költő (Sandauer nagyon szép elemzéssel mutatta ki, hogyroniewski — a szkamandriták receptje szerint ( hogyan devalválja a világ hagyományosan költőinek felfogott tárgyait, hogyan szembesíti az előző versek díszleteit a modern élet durvaságával, a proletárnyomorral)20, s végül azokra a gyújtó hatású, dinamikus stílusú, az avantgárd költészet egyes technikai elemeit is magában foglaló, s az irodalmi-kulturális illúziók segítségével az egész lengyel romantikus-forradalmi lírát megzengető versekre, melyekben Broniewski, a munkásosztály kollektívájával együtt élő, érző lírikus a harc örömében megtalálja a feloldást, a cselekvő élet szabadságát. Nem követjük tovább Broniewski útját. Pedig nem érdektelen annak a költőnek a sorsa a felszabadulás után, aki annyira a kapitalista jelenidő lírikusa volt. Mindenesetre, hogy munkásságának mennyire valóságos problémáiról szóltunk, hadd igazolja 1952-ben megjelent híres Mazowsze-ciklusának egyik darabja: ..A bányász szenet ád, a paraszt gabonát. Én verseket. A szén meleget ád. A kenyér életet. S a vers ? . . . Nézzétek, mint újszülött csecsemő vérben sirtak e versek de ime: örömre érnek ! De gyönyörű a vers. De gyönyörű az élet.” (Mazowsze. Lator László ford. 147.) V. V. József Attila lírájának szocializmusa A költő és közönségének eme világos, magától értetődő viszonyát József Attila már 1926-ban megfogalmazza: „Pincéből tódult ragyogásom . . . Ruhát kaptam és könyvet adtam a 20 A. Sandauer, id. m. 102.