Csapody Miklós: Bálint Sándor 1904-1980. Életrajz - Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolája közleményei 3. (Budapest, 2013)
VI. Az egyetemi tanár (1947-1965)
„SZEGEDI HUMANIZMUS" (1962-1965) tevékenységéről beszélt.1132 Halász Előd dékánnak, a kari Tudományos Bizottság elnökének ismét nehezményezte, hogy adjunktusi állása betöltetlen, az intézeti könyvtár rendezetlen. Beszámolt új munkái megjelenéséről, valamint arról, hogy az akadémiai doktori fokozat megszerzését tervezi.1133 1964 őszén megköszönte „60. életévének betöltése alkalmából a dékán elvtárs által hozzá intézett üdvözlő szavakat, mely igen meghatotta, úgy érzi, hogy tennivalója a jövőben sem más, mint az, hogy munkáját, a reá bízott feladatokat még odaadóbban teljesítse, és ehhez ezúton is kéri a Kari tanács tagjainak további támogatását.1134 Mivel érdekelte a Szovjetunió, és az orosz kultúra is foglalkoztatta, bonni utazása után számított rá, hogy Ortutayval a moszkvai néprajzi kongresszuson is részt vehet. Az egyetem mást küldött helyette, amit joggal fájlalt.1135 A nyáron Pilinszky Jánost látta vendégül,1136 Weöres Sándort és Károlyi Amyt kalauzolta Alsóvárosra. 1966 őszén jelen volt Sándor György és az egyetemi színjátszók Pilinszky-estjén, ahol ismét találkozott a költővel.1137 A szabadtéri játékokról ezt írta: „Eddig minden évben láttam, de azt hiszem, csak az idén találták meg majd huszonöt év óta a legméltóbb, a tér szakrális-archaikus atmoszférájához a legodaillőbb darabot, és ez: Johanna a máglyán, Claudel és Honegger műve. A szcenírozás és előadás majdnem tökéletes volt.”1138 Ősszel Észak- Magyarországon és Debrecen vidékén gyűjtött, állandó időzavarban; „munkám a vele járó koncentráció és a mindennapi gondok réme miatt annyira hatalmába kerített, hogy [a levélíráshoz] állandóan hiányzott a ráérő idő [...] Szigorúbban kellene az időmmel gazdálkodnom: a már összegyűjtött anyag alapján hozzáfogni a szerkesztéshez, fogalmazáshoz. 1132 Jegyzőkönyv a JATE ВТК 1964. febr. 6-i üléséről. CSML JATE ВТК Szeged. 1962- 63. 10/N/30. VIII. 2. 6. d. 1133 Bálint Sándor levele Halász Elődhöz. 180/1963-64. Népr.I.sz. Tanszékek tudományos munkája. Hiv.sz: 98/1963-64. bksz. G.aut. CSML JATE ВТК Szeged. 10/N/30. VIII. 2. 6. d. 1134 Jegyzőkönyv a József Attila Tudományegyetem Bölcsészkarának 1964. okt. 14-i üléséről. 1. CSML JATE Szeged. 1963-65. 10/N/30. 7. d. 1135 „Körmendi” 1964. júl. 16-i jelentése. ÁBTL Cs-704. Fellazítok. 0-12554/2. 1136 „Mannlicher” 1964. aug. 18-i jelentése. Uo. 1137 Vattay Elemér: Egy Bálint Sándor-fotó rövid története. ÚE, 1996. febr. 4. 7. 1138 Bálint Sándor levele Latig Ernőhöz. Szeged, 1964. okt. 9. In: Ötvennégy levél... 138-139. 263