Csürös Miklós: Fodor András - Kortársaink (Budapest, 1979)
Válságból nőtt művek
tokkal szemben éppen a kipécézett versek ábrázolása hiteles” (121.). A József Attila utókoráról szóló zárófejezet nyilvánvalóvá teszi, hogy az efféle utalások legalább annyira vonatkoznak az ötvenes évek egyetemes értékeket revízió alá vevő művelődéspolitikájára, mint a harmincasok történelmileg jobban megérthető munkásmozgalmi szektarianizmusára. Épp az egykori dogmatikus túlzások tragikus megismétlődése miatt lett a negyvenes években indult költőnemzedék jobbjai számára aktuális élmény „a fortélyos félelem ellen lázadó, megalkuvás nélküli szabadságigény”, ezért tanulták meg József Attilától, „hogyan kell egyszerre igazat és valódit írni”. Az ötödfélszáz oldalas esszékötet, A nemzedék hangján (1973) egyszerre tekinthető egy szellemi magatartás önarcképének és látleletnek, sőt reformj avaslatnak a magyar kulturális életről, egyszerre tükrözi Fodor észjárásának - költészetét is magyarázó - karakterisztikumait és kutatja a pályatársak azonos történelmi fordulatok meghatározta útján a közös és egyedi törvényszerűségeket. Köntörfalazás nélkül mond véleményt az utolsó három évtized számos szellemi jelenségéről, nézetei gyakran különböznek a hivatásos műbírálókéitól, vallja, hogy az értékek rendszerében meg az alkotó személyekkel és a művekkel kapcsolatos bánásmódban változásra van szükség: szinte természetes, hogy a könyv éles ellenvéleményeket is provokált, sajnálatosabb, hogy a nézetek összemérését — bár lett volna miről vitatkozni — eleve megakadályozta némely kritikusok elfogult, Fodor autentikusságát tagadó hangütése és méltatlan módszere: a pontatlan idézés, állításainak eltorzítása. Akadt pamfletszerű kritika,104 amely már a címet megkérdőjelezte és sietett leszögezni: „nem bizonyos, hogy Fodor András mindazok nevében szólhat, akik ugyanabban az évjáratban születtek, hisz nemcsak a közös szülőágy, de a külön 155