Csürös Miklós: Fodor András - Kortársaink (Budapest, 1979)
Válságból nőtt művek
tünk ki soha, mert értéke a múló időben változatlan, megföllebbezhetetlen. ” Mindeddig javarészt a legvitatottabb ciklus, a Kölcsönkenyér esszéivel foglalkoztunk, pedig a kortárs magyar irodalomról alkotott koncepció elválaszthatatlan Fodor tanulmányírói munkássága egyéb oldalaitól. A nemzedék jellemzését is minősíti pl. az a komoly és elmélyült érdeklődése, ahogyan az irodalom szakmai követelményeit, A vers műhelyét tanulmányozza. A céhes alaposság, az elemző igény egyáltalán nem öncélú: a modernkedés, a „kapkodó, felszínes szenzációhajhászok [ ,.. ] terrorizáló hatalma” és az „elszabadult kontárság, a piedesztálra emelt tehetségtelenség” (214— 215.) szélsőségei között az ízlésnek fontos támasza a mesterségbeli jártasság, az eljárások, a módszerek tudatos megfigyelésével fokozott ítélőerő. Az öt versértelmezésben (Petőfi: A puszta télen; Zabolockij: Ősz; Pasztemak: Ballada; József Attila: Külvárosi éj; Auden: Erdők) a József Attila-könyv kapcsán is kiemelt vonásokon, főleg a szerkezettel, a kép és a hangzás logikájával kapcsolatos finom észrevételeken kívül az újrafelfedezés, a friss szemmel olvasás igénye tűnik fel (főként a Petőfivers érvényes jelentésének vizsgálatában), valamint az idegen nyelvű versek bemutatásában a műfordító bensőséges azonosulásából eredő autentikus szöveg- és stílusismeret. A műfordításkritikák egy sokak szerint kihalóban levő műfaj jeles hagyományait folytatják (Szabó Lőrincét, Vas Istvánét, Rónay Györgyét). Az 1954-ben megjelent Az Anyegin magyar fordításai c. dolgozat (Bérczy Károly, Mészöly Gedeon és Áprily Lajos Puskin-tolmácsolásának elemző összevetése) aránytalanságai ellenére az alig 25 éves műfordító-esszéista sikeres mestervizsgája. Műfordításról szóló későbbi írásai két szempontból is hézagpótló jelentőségűek: az orosz költészet tolmácsolásának szak-160