Csürös Miklós: Fodor András - Kortársaink (Budapest, 1979)
A szív zivatarában
mégis olyan mélyről jön, olyan evidensnek érezzük, hogy magyarázat, érvelés nélkül is első hallásra meggyőz: De jaj, nem tudsz te ragyogni kristály-szívvel a télre, vágyódsz csak nyomorultul a forró gyötrelmek melegébe. Az egykori kritika a Józan reggel megjelenését követően úttévesztést, eszmei megingást emlegetett, a kötet problematikáját, esetleges gyengéit rokonszenvező mél tatói is az 1956-os év szelleme, a revizionista téveszmék némi hatásával magyarázták.46 A kifogások közt nagy súllyal esett latba a személyi kultusz korának fölerősödő, egyoldalúnak vélt birálata a kötetben, valamint az 56-os eseményekkel kapcsolatba hozható, azokra is reagáló versek tendenciája. Azóta művészeti életünk jelentős áramlata tűzte napirendre az ötvenes évek kritikai elemzését, s a helyzet megszilárdulása lehetővé tette, hogy a korszak irodalmi dokumentumaiban a „válság” politikai mozzanatain túl morális és esztétikai összetevőkre is figyeljünk. Ha válságlírának minősítjük Fodor ciklusait, akkor ezt csak az ábrázolt érzelmi folyamat s nem a művészi érték jellemzésére tehetjük. Heves bírálói is elismerték, hogy „sűrű, célbataláló kifejezések, feszes szerkezetek, összetett ritmusok adnak e költeményeknek művészi erőt. A szenvedély, a kétség, a szorongás már-már robbanóvá hevíti a klasszikus tömörségű formát, az értelem fegyelmét.”4 7 Elmélyül, új dimenzióval gazdagodik a Hazafelében is regisztrált József Attila- és Bartókhatás. Ekkor válik érzékennyé Fodor a látszat és a valóság, az idilli illúziók és a zord realitás ellentétét leleplező József Attila hangjára (Tilalmas ifjúság, Kisváros), a káosz átélésére, a gyön-4* 51