Darvas Pálné: Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja, 1948-1985 (Budapest, 1988)
A Kossuth- és Állami Díj története
számban kicsiny, de amelyiknek minőségben nagynak kell lennie, naggyá tegyék. A paraszt, a bányamunkás, a gyári munkás, a pedagógus megtette a kötelességét. Nem lehet mindenkit jutalmaznunk, nem lehet mindazokat jutalmaznunk, akik rendkívüli teljesítményt vittek véghez. Az országnak anyagi helyzete ezt még nem engedheti meg, hisszük azonban, hogy azok, akik jutalmakat fognak kapni - s akik többet érdemelnének annál, amit kapnak és szükségük is van rá nem a Kossuthdíjnak az anyagi értékét fogják jobban felbecsülni, hanem inkább az erkölcsi értéket meg fogják osztani minden olyan magyar emberrel, aki önzetlenül dolgozott az országnak talpra állításáért, az országnak felemeléséért. T. Országgyűlés! Abból a városból jöttem ide a parlamentbe, ahol nemcsak Dózsa György bontotta ki annak idején először zászlaját, hanem Kossuth Lajos is 1848-ban. Az én felszabadított jobbágy öregapáim, akik Kossuth Lajos első hívó szavára a zászló alá tömörültek - már az első napon ezren álltak zászló alá nem anyagi érdekekből mentek, nem SAS- behívóra mentek; egy cél lebegett szemük előtt, hogy naggyá, szabaddá tegyék ezt az országot. Hiszem azt, hogy akik a Kossuth-díjakat meg fogják kapni és azok is, akiknek nem jut díj, nem anyagi érdekekből küzdenek és dolgoznak. Nem csupán anyagi érdekekből dolgozik az a munkás, az a paraszt, hanem egyet tart velünk együtt szem előtt, a nemzet érdekét. Szent meggyőződésem, ahogyan 48- as őseink önzetlenül csupán a magyar szabadságért, nemzetünk felemeléséért készek voltak életüket feláldozni, most mi is a nemzet felemeléséért fogunk küzdeni és fogunk harcolni. Ha ezt a szellemet még így díjazásokkal is tudjuk ápolni és fokozni, és ezt fenn tudjuk tartani, akkor hiszem, hogy a magyar felemelkedést, a magyar szabadságnak ügyét a pokloknak minden ördöge sem fogja megdönteni. A magam és pártom nevében a törvényjavaslatot elfogadom. (Taps.) Elnök: Szólásra következik a kijelölt szónokok közül? Czéh József jegyző: Kárpáti Antal! Kárpáti Antal (Szociáldemokrata Párt): T. Országgyűlés! Magam és pártom nevében örömmel köszöntőm a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr javaslatát a Kossuth-díj alapításáról. Mi szociáldemokraták - fizikai és szellemi dolgozók a Horthyrezsim alatt éppen úgy, mint az azt megelőző időkben - a magunk nyomorúságos helyzetében sem hagytuk soha figyelmen kívül, a tudomány és a művészet kiválóságait, akik kemény harcot vívtak a mindennapi életért, és heteken, hónapokon át nélkülözni voltak kénytelenek az emberi élet legminimálisabb követelményeit is. A nyomort már elviselni nem bíró, nyomorban megőrült és életét önmaga eldobó József Attila kihűlt teteméhez idéztük a polgári társadalom, a polgári rend lelkiismeretét a Népszava hasábjain keresztül. Az álszenteskedők hamis érvekkel próbálták bebizonyítani, hogy mióta történelmet írnak, mindenütt olvasható, hogy a fáraóktól a fejedelmekig mindig támogatták a tudományt és a művészetet. Ez igaz. De hogyan? A fejedelmek és a fáraók akként díjazták az udvari bohócot, amennyire meg tudta őket nevettetni. A költőket is csak akkor díjazták, ha őket énekelték meg, vagy az általuk vezetett társadalmi rendet dicsőítették. A művészetet is csak akkor támogatták, ha őket örökítette meg olajfestményben, kőbe faragva vagy bronzba öntve. Ezt tették az úgynevezett mecénások is. Bezzeg másként áll az ügye azoknak a művészeknek, akik témájukat a dolgozó népből merítették, annak problémáit vetették akár vászonra, akár írásban hozták könyv alakjában a nyilvánosság elé, mint ahogy ezt tette József Attila, a költő vagy az éhenpusztult Derkovits Gyula festőművész, akin beteljesedett a magyar művész sorsa. Ők maguk éhen haltak, de Derkovits Gyula egy-egy alkotásáért ma is többezer forintot fizetnek. 11