Darvas Pálné: Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja, 1948-1985 (Budapest, 1988)
Állami Díjasok és Kossuth-díjasok 1965-1985
Köszöntőm a kitüntetetteket a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében, köszöntőm a megjelent hozzátartozókat. Köszöntőm a Politikai Bizottság, a Kormány tagjait, társadalmi és tömegszervezeteink jelenlévő képviselőit. A kitüntetettek iránti megkülönböztetett figyelmet és megbecsülést mutatja, hogy ünnepségünkön részt vesz Kádár János elvtárs, pártunk Központi Bizottságának főtitkára. Lázár György elvtárs, a kormány elnöke, akiket külön is szeretettel és tisztelettel köszöntünk. Negyven év a mai emberi életkor mellett csak szűk emberöltő, a társadalmak történetében pedig percnek számít. Ez a négy évtized nekünk mégis nagy történelem. Voltunk magára maradt, árva nép s majdnem német gyarmat. A magyar munkás és paraszt osztályos testvérei ellen volt kénytelen háborút viselni, mert urai igy akarták. Népünk ma szilárd szövetség tagjaként büszke biztonságban él, a győzőben nagylelkű barátra lelt, léte és békéje nem könyöradomány, hanem saját erejének gyümölcse. Tisztelik, és a megbecsült népek között tartják számon. A műit öncélú idézgetése nélkül elevenítsük fel a magas kitüntetések megszületését. A felszabadulás után a romok eltakarítása, a vasűtak, az üzemek és az épületek helyreállítása közepette, amikor a társadalmi életben még folyik a küzdelem a visszahúzó erők s a haladás hívei között, a Magyar Kommunista Párt javasolja: a maradandó értékek teremtésében és gyarapításában legkiválóbbak részesüljenek állami elismerésben. Felhívással fordult az ország népéhez: váljék hagyománnyá, hogy országunkban tüntessék ki azokat a mérnököket, orvosokat, pedagógusokat, ipari munkásokat és földműveseket, a katonai tudományokban, valamint a szervezési munkában élenjárókat, akik az ország építéséhez kiváló teljesítményeikkel különösképpen hozzájárultak. A díjak - szólott a felhívás - Kossuth nevét viseljék. A törvényjavaslatot kommunista képviselő adta elő a parlamentben. „A tudomány, a művészet korábban magánügy volt, magánalapítványok díjazták, ha díjazták, az állam - fogalmazta a képviselő - először áll teljes tekintélyével és súlyával azok mellé, akik alkotó munkájuk révén a nemzet igaz hősei.” Széles körű visszhangra lelt a kezdeményezés. 1948 tavaszán már ilyen magas állami elismerésben részesülhetett Gombás Pál, Ernst Jenő, Zemplén Géza, Szent-Györgyi Albert, Mihailich Győző, Fejér Lipót, Vadász Elemér, Straub F. Brúnó, Bognár Rezső, Túrán Pál. A társadalomtudományok művelői közül Lukács György, Erdei Ferenc, Molnár Erik, a nevelők közül Kemény Gábor, Szávai Nándor. Az első babérkoszorúsok között volt Kodály Zoltán, Nagy Lajos, Füst Milán s a magyar szellemiségnek azok az óriásai, akik nem élhették meg a felszabadulás általuk is álmodott pillanatát, s akiket a magyar állam sajnos csupán posztumusz részesíthetett hivatalos elismerésben: József Attila, Derkovits Gyula és Bartók Béla. Nem utólagos tapasztalatainkat vetítjük vissza a történelembe, amikor azt mondjuk: népi forradalmunk vezető ereje, a Magyar Kommunista Párt a kezdet kezdetétől rendkívül nagyra értékelte a tudományok szerepét, a tudományok eredményeinek a gyakorlatban való alkalmazását, a szorgos és eredményes kétkezi vagy szellemi munkát és korunk világának művészi ábrázolását. Ebben a felszabadulást követő átlelkesült, a szellem béklyóit is feloldó, nagy tettekre szólító időben a tudományos, művészeti és irodalmi eredmények, az értékteremtés serkentése volt a cél. A marxizmus olyan kimagasló eredményeinek, mint Lukács György munkásságának, József Attila költészetének, Derkovits Gyula művészetének tisztelete és nagyrabecsülése ösztönözte azoknak a művészeknek, tudósoknak, íróknak a munkásságát, társadalmi megbecsülését is, akiknek világnézetét nem a marxizmus határozta meg, de akiknek alkotá624