Dávid Gábor Csaba - Markó László (szerk.): Új magyar lexikon, Kiegészítések, helyesbítések - Új magyar lexikon (Budapest, 1983)
C
5 * *Bozóky László: fizikus, az MTA tagja (r. 1982). “Bodrogi Gyula: színész. 1982. jan.-tól a Vidám Színpad művészeti igazgatója. Böhm, Kari (1894—1981): osztrák karmester. 1934—43- ban a drezdai, 1942—45-ben és 1954—56-ban a bécsi opera vezetője, 1933-tól haláláig a Bécsi Filharmonikusok karmestere, a Berlini Filharmonikusok, a New York-i Filharmonikusok rendszeres vendégkarmestere. A Salzburgi Ünnepi Játékok és a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó vendége. Főként a bécsi klasszikusok, Wagner és R. Strauss műveinek előadójaként tűnt ki. ~mel készült először hanglemezfelvétel Mozart összes szimfóniájáról. — Magyarul megjelent műve: Pontosan emlékezem (önéletrajz, 1977). Brassai, eredeti nevén Halász Gyula (1899- ): magyar származású francia festő, fotóművész, író. A bp.-i Képzőművészeti Főiskolán, később Berlinben tanult, 1923- ban Párizsba ment, ahol kezdetben festőként tevékenykedett. Az 1930-as évektől foglalkozik fényképezéssel. Ekkor készített albumai (Paris de Nuit, 1933; Voluptés de Paris, 1935) nemzetközileg ismertté tették nevét. A legtöbb dokumentalista fotóssal ellentétben ~ a statikus témákat kedveli (Seville en féte, 1954). Szürrealista festményeit számos kiállításon mutatta be. — Műve: Beszélgetések Picassóval (1964; magyarul 1968). “Braunstein, Alekszandr Jevszejevics: szovjet biokémikus, Lenin-díjas (1980). **Bretus Mária: balett-táncosnő, SZOT-díjas (1981). **Brezsnyev, Leonyid Iljics: a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a SZU Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. 1982. nov.-ben meghalt. **Brutyó János: politikus. 1982. jún.-ig volt a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, azóta az MSZMP Központi Bizottságának tagja. “Brzezinski, Zbigniew: amerikai (USA) politikus. 1981-ig volt J. Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója; 1981- től a Georgetown Egyetem tanára. Buchwald, Art (1925— ): amerikai (USA) újságíró, Pulitzer-díjas (1982). 1948-ban fejezte be tanulmányait a Dél- Kalifornia Egyetemen (Los Angeles). 1948—1962 között a New York Herald Tribune párizsi kiadásának munkatársa, 1952-től számos lapban jelennek meg a politikai és társadalmi élet visszásságait bíráló szatirikus írásai. Mo.-on a Népszabadság és a Magyarország rendszeresen közli írásait. Magyarul megjelent műve: Zemululuban minden csendes (1969). “Bugyi István: sebész. 1981-ben meghalt. Burton [börtn], Richard (1925— ): angol színész. Színházban kezdte a pályafutását, a londoni Royal Court Theater, majd 1953-tól az Old Vic tagja volt. Az 1950-es években gyakran játszott az USA-ban. 1964-ben Hamlet-alakításáért elnyerte a New York-i kritikusok díját. — Főbb szerepei: V. Henrik (Shakespeare); Jago, Othelh (Shakespeare: Othello). — Ismertebb filmjei: A köpeny (1953); Dühöngő ifjúság (1958); Cleopatra (1963); Becket (1963); Nem félünk a farkastól (1965); Anna ezer napja (1969); Kék szak áll (1972); Az eretnek (1976); Equus (1977). “Buteflika, Abdelaziz: algériai politikus. 1981-ben kizárták a Nemzeti Felszabadítási Front Politikai és Központi Bizottságából, valamint a Forradalmi Tanácsból. “Butler, Richard Austen: angol konzervatív párti politikus. 1982-ben meghalt. c **Camus, Marcel: francia filmrendező. 1982-ben meghalt. “Canetti, Elias: osztrák regény- és drámaíró, esszéista, Nobel-díjas (1981). Az irodalmi Nobel-díjat műveinek eszmegazdagságáért és művészi erejéért kapta. Capa [kápa], Robert, eredeti nevén Friedmann András (1913—1954): magyar származású amerikai (USA) fényképész, fotoriporter. Az 1930-as évek elején R. ~ álnéven amerikai fotósnak adta ki magát, s noha a megtévesztés hamar kiderült, megtartotta akkorra már jól ismert nevét. A spanyol polgárháború (1936—39) tudósítójaként nemzetközi hírnévre tett szert. A II. világháborúban az afrikai, szicíliai harcokról küldött képeket a Life magazinnak, a normandiai partraszállásról (1944) készített felvételei a háború döbbenetes emlékeztetői. Fotoriporteri munkája végzése során Vietnamban vesztette életét. Carfani [csarcsani], Adil (1922— ): albán politikus. 1961 óta tagja az Albán Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának, 1965-től 1981-ig miniszterelnökhelyettes volt. 1981-től az Albán Szocialista Népköztársaság miniszterelnöke. *‘Carrington, Lord Peter Alexander Rupert: angol politikus. 1982-ben a Falkland-szigetek kapcsán kirobbant angol —argentin konfliktus miatt külügyminiszteri tisztségéről lemondott. Casaroli [kaszaroli], Agostino (1914— ): olasz r. k. érsek, bíboros, vatikáni államtitkár. Kánonjogi diplomát szerzett. 1940 óta dolgozik a vatikáni államtitkárságon. 1967-től Cartagena érseke. 1967—1979 között az Egyházi Közügyek Tanácsának titkára. 1979-től bíboros, államtitkár, az Egyházi Közügyek Tanácsának prefektusa és a Pápai Tanács elnöke. 1981-től a Szentszék Vagyoni Adminisztrációjának elnöke. **Cassin, René: francia jogász. Halálának éve helyesen: 1976. Cheysson [seszon], Claude (1920— ): francia politikus, a Francia Köztársaság külügyminisztere (1981-től). 1948-ban lépett diplomáciai szolgálatba, 1954—55-ben Pierre Mendes- France kormányának kabinetfőnöke, 1956-tól 1966-ig mint tanácsadó működött különböző afrikai országokban, 1966— 69-ben Franciao. indonéziai nagykövete. A harmadik világ problémáinak szakértője. — Müve: Une idée qui s’incarne (1978). Csányi László (1924— ): karnagy, Liszt Ferenc-díjas (1968), SZOT-díjas (1982). A bp.-i tudományegyetem jogi karán és a Zeneművészeti Főiskola énektanári és karvezetői tanszakán végzett. 1954 óta feleségével, Botka Valériával a Magyar Rádió gyermekkórusának vezetője. “Csen Jün: kínai politikus. 1975—79-ben az Országos Népi Gyűlés alelnöke, 1978-tól ismét a Politikai Bizottság tagja, 1979—80-ban miniszterelnök-helyettes. “Csenki Imre: karmester, zeneszerző, folklorista, kiváló művész (1982). “Cserépfalvi Imre: könyvkereskedő, könyvkiadó. Helyesen: 1963-tól 1969-ig a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Tájékoztató Központjának volt a vezetője. *Cservenkov, Vlko: bolgár politikus. 1980-ban meghalt. Csiburdanidze, Maja Grigorjevna (1961— ): szovjetgrúz sakkozónő, nemzetközi sakknagymester (1977). 1978- ban az N. Ту. Gaprindasvili felett aratott győzelmével női világbajnok lett. 1977-ben a SZU bajnoka volt. “Csikós-Nagy Béla: közgazdász, az MTA tagja (1. 1982). “Csillik Bertalan: anatómus. Helyesen: a biológiai tudományok doktora (1968). “Csirkov, Borisz Petrovics: szovjet filmszínész. 1982-ben meghalt. “Csujkov, Vaszilij Ivanovics: a SZU marsallja. 1982-ben meghalt. “Czibere Tibor: gépészmérnök. 1978-tól a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektora. Cziffra György (1921— ): magyar származású francia zongoraművész. Mint csodagyerek már ötéves korában fellépett hangversenyeken. Tanulmányait Ferenczy György és Dohnányi Ernő irányította. Az 1950-es években tért vissza a hangversenyéletbe. 1956 óta Párizsban él. A világ zenei központjainak egyik ünnepelt virtuóza. Különösen Liszt műveinek tolmácsolójaként kiváló. 1973-ban francia becsületrenddel tüntették ki. “Czine Mihály: irodalomtörténész, kritikus, József Attila-díjas (1982). “Czyrek, Józef: lengyel politikus. 1982.júl.-ig volt külügyminiszter.