Demény Pál: Zárkatársam, Spinoza (Budapest, 1989)
12. tétel
egy-egy rétegének körében. Hát hamarosan kiderült minden. A Társaság irodalmi elnökének megnyitó fogadkozása az ellenforradalom rakéta-szavainak keverékéből állott. Harsányan kiáltotta be a hatalmas, szinte kongó terembe: »álljt parancsolunk a proletárkaszárnyák kultúrájának. Magyar földön csak magyar kultúra lehet«. — Gondolom: ezzel egyszeriben sikerült eltüntetnie a magyarság osztálytagozódását, sikerült megszüntetnie az osztályok elkülönült életét, és a proletárkultúrát is sikerül majd egy-kettőre kiirtani. Úgy látszik, addig segíteni szándékozik néki József Attila is, akinek még nem is olyan régen minden rendű és rangú proletárlap közölte írásait. Mostanság beéri azonban már tetszetős formával, kevés, sokszor semmi mondanivalóval, pillanatnyi sikerek szerzésével itt is, ott is, a régebbi barátság és becsületes harc helyett.” József Attila nemigen örvendhetett az ilyes hangú bírálatnak. E kritikát követő év nyarán — amint a fáma mondja — az érzékeny József Attila belépett a KMP tagjai sorába. Ha igaz is lenne — bár eddig senki sem jelentkezett, aki állíthatná, hogy a költővel egyazon alapszervben (sejtben) volt —, párttagsága akkor is csak igen rövid lélegzetű lehetett. Az 1930 szép nyarát követő nyolcadik hónapban a moszkvai Sarló és Kalapácsban leközölt platform-tervezet fasisztának titulálja József Attilát. Párttagról mégsem mondunk ilyesmit. Az ugyancsak pártlapnak tekintett Társadalmi Szemlé ben a Pákozdy Ferenc cikke bánik el nagy költőnkkel, a pártvonalas Garai János: Ha a költő jobbra tart c. verselményében pedig gúnyos plagizálással ilyen sorokat nyöget: Mondd, mit érlel annak sorsa, akivel egyszer megesett, egy verse homlokára írta: »Tőke és fasizmus jegyesek« Mondd, mit érlel annak sorsa, ki Kosztolányiért lelkesül... ki előtt már csak a líra számít... »ha vers — így szól — hát hadd legyen szép« 233