Dolgozatok a magyar irodalmi nyelv és stílus történetéből (Budapest, 1960)

DOLGOZATOK A MAGYAR IRODALMI NYELV ÉS STÍLUS TÖRTÉNETÉBŐL Szerkesztotte PA IS DEZSŐ К jelentős gyűjteményes kötet a. szerkesztő bevezetésén kívül hét ta­nulmányt foglal magában. A tanul­mányok egy része a magyar irodalmi nyelv, más részük pedig a magyar stílus fejlődéstörténetének fontos és érdekes mozzanatait vizsgálja meg változatos szempontokból. Pais Dezső „Kérdések, utak-mó­­dok, eredmények az irodalmi nyelv vizsgálatában” című bevezetőjében irodalmi nyelvünknek néhány e kötet­ben tárgyalt részleteknél korábbi mozzanatával foglalkozik, s a rájuk vonatkozólag fennforgó vitás kérdé­sekhez tesz észrevételeket. Utána a kötetben foglalt tanulmányok rövid értékelését nyújtja. Trócsányi Zoltán „írók egyéni nyelve а XVII—XVIII. században” című dolgozata három XVII—XVIII. századi író, köztük Geleji Katona István munkáinak hangtani sajátsá­gait ismerteti, amelyek még kiütköz­nek a maguk korának a nyelvhaszná­latából. . JJknkŐ Loránd „A tájnyelvi nyelv­típusok szemlélete а XVIII. század második felében” címen azt tárgyalja, hogy a nyelvjárásiasság és a nyelvi egységesülés irányzatai hogyan érvé­nyesülnek az „irodalmi nyelv” néven megjelölhető nyelvtípus akkoriban mindinkább erősödő alakításában. Szilágyi KERENCnek „Csokonai köl­tői szókincséről” című dolgozata Cso­konait, a nyelvújítás korának egyik leggazdagabb költői egyéniségét a nyelvi gazdagság oldaláról világítja meg az olomesoportok új szempontok­ból való számbavételével és rendszere­zésével. Arról kaphatunk az. értekezés­ből tájékoztatást, hogy a nagy rea­lista debreceni költő merész újítással tágította ki a költészet szókincsét: művészi tudatossággal használta fel költeményeiben a nyelvjárások, az újonnan fellendülő természettudo­mány és a régi magyar nyelv kincseit, nagy művészi rátermettséggel alkal­mazta stílusának gazdagítására a korabeli idegen divatszavakat és mű­veltségszókat.

Next