Dolgozatok a magyar irodalmi nyelv és stílus történetéből (Budapest, 1960)
DOLGOZATOK A MAGYAR IRODALMI NYELV ÉS STÍLUS TÖRTÉNETÉBŐL Szerkesztotte PA IS DEZSŐ К jelentős gyűjteményes kötet a. szerkesztő bevezetésén kívül hét tanulmányt foglal magában. A tanulmányok egy része a magyar irodalmi nyelv, más részük pedig a magyar stílus fejlődéstörténetének fontos és érdekes mozzanatait vizsgálja meg változatos szempontokból. Pais Dezső „Kérdések, utak-módok, eredmények az irodalmi nyelv vizsgálatában” című bevezetőjében irodalmi nyelvünknek néhány e kötetben tárgyalt részleteknél korábbi mozzanatával foglalkozik, s a rájuk vonatkozólag fennforgó vitás kérdésekhez tesz észrevételeket. Utána a kötetben foglalt tanulmányok rövid értékelését nyújtja. Trócsányi Zoltán „írók egyéni nyelve а XVII—XVIII. században” című dolgozata három XVII—XVIII. századi író, köztük Geleji Katona István munkáinak hangtani sajátságait ismerteti, amelyek még kiütköznek a maguk korának a nyelvhasználatából. . JJknkŐ Loránd „A tájnyelvi nyelvtípusok szemlélete а XVIII. század második felében” címen azt tárgyalja, hogy a nyelvjárásiasság és a nyelvi egységesülés irányzatai hogyan érvényesülnek az „irodalmi nyelv” néven megjelölhető nyelvtípus akkoriban mindinkább erősödő alakításában. Szilágyi KERENCnek „Csokonai költői szókincséről” című dolgozata Csokonait, a nyelvújítás korának egyik leggazdagabb költői egyéniségét a nyelvi gazdagság oldaláról világítja meg az olomesoportok új szempontokból való számbavételével és rendszerezésével. Arról kaphatunk az. értekezésből tájékoztatást, hogy a nagy realista debreceni költő merész újítással tágította ki a költészet szókincsét: művészi tudatossággal használta fel költeményeiben a nyelvjárások, az újonnan fellendülő természettudomány és a régi magyar nyelv kincseit, nagy művészi rátermettséggel alkalmazta stílusának gazdagítására a korabeli idegen divatszavakat és műveltségszókat.