Dolgozatok a magyar irodalmi nyelv és stílus történetéből (Budapest, 1960)

Tompa József: Újabb "szépírói nyelvtanunk" egy érdekes alakulatáról

ÜJABB ,,SZÉPÍRÓI NYELVTANUNK" EGY ÉRDEKES ALAKULATÁRÓL 275 bályos födél: födélén alakviszonyunkkal. Az általános irodalmi nyelv­­használathoz szokott olvasó azonban Kovátsnak szemeten alakját mégis­csak nyomban a „hivatalos” szemét alapalakhoz asszociálja, s nem olvassa előbb végig a kötetet (vagy még a szerző egyéb munkáit is), hogy lássa, nem szemet alapalakhoz kellene-e kapcsolnia a szemeten-1. Csak épp meg­említem, hogy a Nagyszótárban elég sok, a nyelvújítás korából vett fedel, lesel, leenyer, szelcer, sőt nyel stb. alapalakra kerül példa; bár persze alább régibb írókból is igazolom a kötél: kötelén, fedél: fedelén, szekér : szekerén alakviszonyt. — Másrészt egy-egy írón belül sem szokott következetes lenni az ilyen (egren-típusú) alakok használata. Erre itt-ott már utal­tam is. Ahogy a XX. századból való adatok közt említett gyökérén, kötélén alakja mellett József Attila is tenyéren-t (i. m. I, 10), kenyéren-1 (I, 289) ír, úgy a régebbi írók is rendesen csak bizonyos, egyénenként változó számú példaszókban, néha még ott se mindig élnek az egen típusú superessivussal.1 — A „szabályos” égen, kötélen—szamáron típus termé­szetesen e korban is sokkal szokásosabb, noha erre általában már nem közlöm adataimat. 3. Már jeleztem, hogy nyelvjárásaink ide vágó anyagát nem dolgoztam fel nagyon részletesen. Most mindjárt hozzáteszem azt is, hogy az eddig közzétett anyagból szerintem nem is lehetne pontosan megrajzolnom a teljes mai nyelvhasználatot, csak bizonyos főbb tanulságokat lehet némi valószínűséggel kiemelnem. A legfontosabb kétségtelenül az, hogy ahol a kéz: kezet hang váltó tőtípusnak superessivusi rágós alakjában nem az irodalmi és köznyelvi szabályosságok érvényesülnek, ott rendkívül nagy a meg­oszlás. Egyrészt azért, mert e tőcsoporton belül — úgy látszik — még helyenként változhat azoknak az egyes szavaknak a sora, amelyek az égén (~ égen), illetőleg amelyek az egén (~ egen) típust követik. Másrészt azért, mert maga az ég: eget tőtípusba tartozó névszóknak az állománya is helyenként más és más: sokfelé vannak tudni­illik olyan — a köznyelvtől eltérőleg — nem hangváltó tövek, amilye­nekre már föntebb is láttunk példát: Kováts szemet, -fedel szavában. — Világos mármost, hogy az irodalomból idézett példák magyarázatához — s nekem most ez a legfőbb célom — elegendő e típusoknak egy­két változatban való bemutatása; az egyes szavaknak az egész magyar nyelvterületen való pontos ingadozásait nem kell vizsgálnom. Ezért lehe­tőleg a nyelvjárási anyagot nyelvtani tekintetben már feldolgozó és értékelő, vagy legalábbis szótárszerűen felsoroló forrásokat 1 Nem közlöm minden apró megfigyelésemet, de talán az másnak is tanulsá­gos lesz, hogy Farkas Sándornak 1831-i Lantier-fordításában igazolható az Ég (II, 25), kéz- (II, 123), szekér (П, 31), szén- (II, 107) tőváltozat, s viszont a kézén stb.-vel szem­ben délen ’délponton’ (III, 73) és félen (П, 180) van. -—Egyébként mintha az irodalmi nyelv egységesedésével a XIX. század végére visszaszorulna a tárgyalt alak is. A nagyenyedi származású Szász Károly ,,Salamon”-jában (első kiadása 1879.; én a centenáriumi ÖM.-sorozatból idézek) egyszer használja ugyan még a kereken ’keréken’ alakot (1. fent), de egyébként már ő is a fő változattal él: fedélen (105), -félen (149, 244, 245), Félen (313), égen (123, 216, 306, 308, 320), kézen (54, 76, 102, 176), nyáron (123), -téren (141), téren (224, 228, 250). 18*

Next