Domokos Péter: A finn irodalom fogadtatása Magyarországon - Modern filológiai füzetek 15. (Budapest, 1972)
I. A Kalevala és a finn népköltészet Magyarországon
Hogy ez a József Attila idézet ide kerülhetett, az Képes Géza érdeme, aki a Kalevalával és a finnugor folklórral kapcsolatos, az évek során összefüggő rendszerré alakuló kutatásait ekkoriban már elkezdte, és 1958-ban, az Akadémia József Attila ülésszakán eredményeinek egy részét elő is adta [118]: „A harmadik, egész életre szóló indítást — állítja József Attila világirodalmi kapcsolatairól — a Kalevalától kapta. Erről meg már nemcsak kevés, de semmi szó sem esik, pedig ez a tény is bizonyság arra az állításunkra, hogy József Attila igazi népies, vagy pontosabban: népi költő volt. Természetesen nem azért volt népibb költő másoknál, mivel ő a Kalevaláig, sőt a háromezer éves finnugor folklórhoz, a vogul medveénekekhez tért vissza, hanem azért, mivel ebből az ősi folklóranyagból a legbensőbb érzéseit, egyéni vívódásait is a szocializmus küzdelmeit eredeti módon kifejező formanyelvet tudott teremteni. Ennek az állításnak bizonyítására igen sok példát tudnánk idézni ... Az Áradat című vers a sztrájk miatt munkanélkülivé vált öt szegényemberről szól, akiknek a botosispán megtiltja, hogy izzadt testüket megmártsák az uradalom tavában. Erre az öt szegény falusi ember nemcsak öt zsellérnek a fájdalmát, dühét és átkát kiáltja világgá, hanem szinte az egész világ szegényeiét. . .: Világ valamennyi vizét hazatereid, víz juhásza ! 1937-ben írt József Attila egy verset, amelyet töredékversei közt függelékben szoktak közölni, holott legszebb versei között a helye, ugyanúgy, mint Shelley és Hölderlin megrázó töredékeinek. Testileg, lelkileg összetörve írja József Attila e verset, még egyszer, utoljára! — visszatérve a Kalevala gondolatfűzéséhez: az ősi bűvölőigékkel próbálja kényszeríteni testi és lelki gyötrelmeit, hogy hagyják békén: Szól a szája szólítatlan gondja kél a gondolatban, 53