Egri Péter: Kafka- és Proust-indítások Déry művészetében. Déry modernsége - Modern filológiai füzetek 9. (Budapest, 1970)
III. Marcel Proust és Déry Tibor
konyhákkal, elmosatlan fazekakkal, szalmazsákokkal s a közöttük álldogáló, tátottszájú cipőkkel.”168 Ez egyben a Külvárosi éj (1932), A város peremén (1933) és az Elégia (1933) József Attila-i világa is: „Szalmazsákok, mint tutajok, / úsznak némán az éjjel árján — / / A raktár megfeneklett bárka, / az öntőműhely vasladik / s piros kisdedet álmodik / a vasöntő az ércformákba. / / Minden nedves, minden nehéz. / A nyomor országairól / térképet rajzol a penész” (Külvárosi éj). Nem közvetlen hatás, s nem is filológiai összefüggés ez, hanem a kor, sőt az év (1933 !), a tárgy s a szemlélet hasonlóságából adódó stiláris rokonság: a harmincas évek elejére József Attila korai expresszionizmusa és szürrealizmusa is egy olyan szocialista eszméletű modern realista formába higgadt, szilárdult és kristályosodott, amelyben az expresszionisztikus és szürrealisztikus stíluselemek impresszionisztikus mozzanatokkal telítődtek s egy vízióban is a valóságot látó modern művészi szintézis hordozóivá váltak. A harmadik sínpár, melyre a Lipót körút felől felhangzó tömör és mély autótülkölés irányította a Csáky utcát, egészen a belváros fehér fényben lüktető gazdagságáig, a magánautók, a tejüveggel kivilágított kapuszámok, a kőből csipketerítőket mintázó ívlámpák világába, a Vörösmarty tér mellé siklatta át a vándorló utcát. A benyomások e hármas tárgyi és stiláris képzetsorát egy finom impresszionisztikus képben megvalósuló dialektikus összegezés zárja. „Három képzetvilág burkában nyúlt el így a Csáky-utca e decemberi estén — az estnek ebben a percében, amelyet fejlődése elért s e három világ, mint három üvegbúra fogta körül; mindegyikre vékonyan rá volt festve, tű von alakkal s pasztellszínekkel, lehelletszerűen, mint némely paraszti üvegedényen s mégis úgy, hogy a kívülfekvők 1681.m. I. 8—9. 144