Élő irodalom. Tanulmányok a felszabadulás utáni magyar irodalom köréből (Budapest, 1969)

I. Két évtized

hogy mennyi indítást kapott egész költészetünk Füst Milántól, hogy Kas­sák Lajos művészete — közvetve vagy közvetlenül — tovább él még a legfiatalabbaknál is. Másutt („A legújabb magyar irodalom világirodalmi kapcsolatai”, lásd az „Elvek és utak” c. tanulmánygyűjteményben) már volt alkalmam kifejteni, hogyan hatott a kortárs világirodalom a magyarra; itt csak jelezhetem, hogy az elmúlt húsz évben költészetünk magába olvasztotta a közelmúlt és a j elen nagy költőinek megannyi indítását, hogy a vizsgálat észreveheti Majakovszkij vagy Brecht, Nezval vagy Aragon, Eluard vagy a legfiatalabb szovjet költők egészséges hatását. Költészetünk hát nemcsak a magyar, hanem a külföldi líra hagyományait is folytatja; régi és új költők útját, francia és orosz költőkét, Garcia Lorcáét vagy a bolgár népballadákét. Szépítenénk a képet, ha azt állítanék, hogy az egész magyar költészet József Attila-i ihletésű; vannak olyan költőink, akik a magány, a menekülés, az irracionalizmus lírájára visszhangoznak, a darabokra tört vagy értelmet­lenné torzult világ látványát idéző költészet felé térnek. Az új magyar líra azonban nemcsak hagyományőrző, hanem újrakezdő is; nemcsak a múlt folytatója és külföldi hatások átvevője, hanem új ha­gyományok megindítója is, és ott van benne a minőségileg új, a csak rá jellemző, az új korszakot jelentő gondolatokban, érzésekben és formában egyaránt. Ez az új, ez a minden eddigitől különböző nem azonnal jelentkezett; az 1949-ben kezdődő folyamat 1951—52-re kezd eredményeket hozni, s azóta egyre világosabb éppen emiek az újnak a jelentkezése; legerősebben pedig az utolsó öt-hat évben nyert kifejezést. Időrendben tekintve át új költészetünket, világosan észrevehetni az egy­mást követő hullámokat, alkotók, törekvések jelentkezését. 1945 körül idős költők megszólalásának és újramegszólalásának lehetünk tanúi Balázs Béla, Gábor Andor néhány verse szép emléke az emigráció haza­érkezésének. Ekkor tetőződik Szabó Lőrinc életműve, Illyés Gyula költé­szete ez idő tájt köszönti az új korszakot, és akkori lírája mindmáig egyike azoknak, amelyek a korszakot leginkább összefogják. Az átmenet nehéz­kínzó kérdéseit legjellegzetesebben Vas István lírájából olvashatni ki. A munkásköltők sajátos hangú lírájának maradandó változata Kis Ferenc ekkor megérő költészete. Az 1948 körüli évekről Benjámin László kommu­nista lírája mondja el a kor legmélyebb mondanivalóját. Az 1950-es évek­ben indul, 1953 után teljesedik ki Simon István, Juhász Ferenc, Nagy László, Csanádi Imre költészete. És 1957 után válik korszakot reprezentálóvá, összefogóvá Garai Gábor és Váci Mihály lírája. 31

Next