Élő irodalom. Tanulmányok a felszabadulás utáni magyar irodalom köréből (Budapest, 1969)
III. Mai kérdések
(vegyesen a jellegzetesen kispolgári-lapos versekkel, sőt kijelentésekkel). Sok újat, korszerűt ezen a téren a kötet azonban nem nyújt. Korszerűség szemléletben, újszerűség, szocialista tudatosság témakörben s igényben, egy új „mindenséget vágytam versbe venni” érzés —- s mindez vajon milyen formai eszközökkel, milyen művészi törekvésekkel jelenik meg? Új mondanivalójuk egyenértékű kifejezésére milyen eszközöket használnak fel? Ismét csak: hadd jelezzük az igényt, az irányt. A fiatal költők egyrészt korszerű, modern költészetet akarnak, lépést akarnak tartani a legújabb vívmányokkal, s másrészt — ebből következően — erősen intellektuális jellegű líra felé törnek. Jellemzi tehát a kötetet bizonyos fokú absztraktságra, gondolati-értelmi általánosításra, a legnagyobb távlatok érzékeltetésére való törekvés; szakítás e tekintetben a magyar költészet előző éveinek gyakorlatával s kifejezésformáival. Kik az ihletői, mik a forrásai ennek az újfajta költői kifejezésmódnak, ezeknek az újfajta törekvéseknek? Észrevehetők s felismerhetők — néha talán megemésztetlenül s feldolgozatlanul is — a hatások: hol Ady, hol Radnóti Miklós soraira ismerünk — egyszer-egyszer mások, mint Sinka balladáinak hangja is felrémlik, van költő, aki Majakovszkijtól, más, aki Nerudától tanulhatott—s főleg, ismét s ismét: József Attila hangja hallik. S ha egy előző antológiánál arról kellett beszélnünk, hogy a Medáliák s a sötét, 1935—193 б-os versek hatása érezhető, itt arra figyelhetünk fel, hogy a József Attila nagy gondolati s nagy tájleíró verseinek modora, hatása ismerhető fel; hol a Külvárosi éj, hol A város peremén, hol az Ars poetica sejlik fel. Ehhez a mély s le nem tagadható indításhoz azután érezhetően hozzájárul az őket közvetlenül megelőző költő-nemzedék kezdeményeinek továbbfolytatása, vagy úgy is fogalmazhatnám: vívmányainak szocialista mondanivaló kifejezésére való felhasználása (ami persze mindjárt jegyezzük meg, nemegyszer furcsa diszharmóniát okoz, példa rá Győré Imre Menet című verse). S mindezen felül, mindezt felülmúlva: a kötet az ún. modernista irányzatok költői vívmányaihoz nyúl — mai külföldi költők, főleg a francia lírikusok, de mindenekelőtt a 20-as évek expresszionizmusa formáit, technikáját véve át. A Tüztánc kötet alapszíne ez a megújított expresszionizmus; a szabadabb verskompozíció, a lazított formák, az általánosítások s stilizálások. Alig néhányan: a népdal-egyszerűségű, de helyenként túl lapos Papp László, a finomított realizmusú Kalász Márton, s néhány versében Ladányi Mihály s Váci Mihály a kivétel ez alól. Mit ad — erényként — ez a fajta „modernizmus” a kötet költőinek? Bizonyos: hozzásegít egyik alaptörekvésük: a gondolatiság, az általánosítás érzékeltetéséhez, a merész távlatok megidézéséhez: intellektuális-elvont 286