Élő irodalom. Tanulmányok a felszabadulás utáni magyar irodalom köréből (Budapest, 1969)

I. Két évtized

hajlamú lírát és az analitikus-intellektuális költészetet, József Attila, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc művét. De mindkét irányt tovább gazdagítja; a népi élet leírásának, az epikus költészetnek megjelennek a belülről lazítottabb, szenvedélyesebb, felforrósított változatai — az intellektuális líra helyenként még töményebb, még keményebb lesz. A közelmúlt kezdeményeihez képest valóban új költői hangot, stílust alakítottak ki mindazok, akik népit és városit, modernet és ősit — nem függetlenül József Attila, Garcia Lorca, Bartók példájától — új tartalom kimondására használták fel: elsősorban, más-más módon, Csanádi Imre és Nagy László. Félreérthetetlenül párhuzamos ez a törekvés a pártosság és népiség egységének, párt és nép egybeforrottsága tükrözésének igényével is. Ez a fajta hang azóta számtalan változatban felcsendült másoknál, és líránk egyik, de nem egyetlen fő vonalává vált, amely azonban csak akkor biztat tartós eredménnyel, ha nem marad puszta dekoráció, puszta stilizálás, ha nem téved mese- és látomás-romantikába. Egyes versek és költők figyelmeztetnek e stilizált népiesség szemléleti veszélyeire is: a stilizált parasztság túlértékelésére. Egy másik, tisztán kivehető stílustörekvés: egyfajta diszkurzív, szabad-verses, művelődési asszociációkkal és anyaggal gazdagított vers-stílus, például Somlyó György újabb verseiben. Szinte külön utakon jár Csoóri Sándor, aki a szürrealizmus által is befolyásolt képtechnikából fejlesztett egyéni hangú, izgalmas stílust; az ő kezdeményé­nek is sok a folytatója már. E megformálási és stíluskísérletek mögött két, még mélyebb törekvést figyelhetünk meg: a megnőtt élet- és ismeretanyag beolvasztását a lírába és másfelől a lírai formák további gazdagításának igényét. A modern tudásanyag, a társadalom- és természettudományok ered­ményeinek beáramlása a magyar költészetbe már megkezdődött korábban: József Attila vagy Szabó Lőrinc nagy teljesítményei továbbra is terméke­nyítőén hatnak és az is kétségtelen, hogy Weöres Sándor költészete, amely egy szélsőségesen idealista, irracionalista filozófia, életérzés szolgálatában áll, a művelődésnek, főleg az őstörténetnek, a történelemnek, a kelet világának és filozófiáinak sok elemét emelte be lírájába. 1954 körül kezdő­dött meg és tart ma is líránkban az a folyamat, amely a fizika, kémia, biológia újabb eredményeit és másfelől az emberi művelődés mind tágabb körének kincseit a költészet tárgyául és anyagául tekinti; tehát úgy is, hogy az e körbe vágó kérdések a költemény tárgyai s úgy is, hogy a képek anyagai a szókincs részei, és hovatovább alakítóan hatnak a költemény egészére is. Juhász Ferenc a biológiai, csillagászati, Maród Lajos a fizikai, Somlyó György a művelődési elemek felhasználása terén végzett úttörő 46

Next