Erdei Ferenc: Tudománypolitikai, kutatásirányítási és szervezéstudományi tanulmányok - Erdei Ferenc összegyűjtött művei (Budapest, 1980)

III. Agrártudományi kutatásirányítás

hogy Herceghalomra települjön ki, készek is a tervek, de az építési beruházások nagysága miatt (intézet, lakások stb.) bizonytalan, hogy ez mikor valósulhat meg. Ha megnézzük, hogy milyen mezőgazdasági intézetek vannak Budapesten, akkor mindjárt érthetővé válik, hogy ezek miért települtek az „aszfaltra”, és az is világossá válik, hogy valóban indokolt-e ezeket kitelepíteni. Egyik csoportjuk olyan országos központi intézmény, amiből egyetlen van az országban, s ezeknek az a hivatásuk, hogy az egész ország mezőgazdaságát, továbbá az összes központi irányító szerveket kiszolgálják. Ilyenek: a növényvédelmi és állategész­ségügyi intézetek, a minőségvizsgáló és tervező intézetek, továbbá az országos múzeum és a könyvtár. Nyilvánvaló, hogy ha ezek bárhol másutt lennének, mind a központi irányító szervek, mind az ország nagyobb területe számára nehezebben lennének hozzáférhetők. Ezek központi elhelyezése tehát szükségszerű. Egy további csoportba tartoznak valamely ágazatnak a speciális intézményei. Ilye­nek a szőlészeti, a gyógynövény és a vízügyi intézetek. Ezekkel kapcsolatban lehetne azt mondani, hogy települjenek oda, ahol ágazatuk fő területei vannak. Igen, de azok nagyon is különböző helyen vannak. Szőlő Tokajban, a Balaton mellett, Szekszárdon, Villányban, a Mátraalján és a Duna—Tisza közén egyaránt érdekes, gyógynövény is ahányféle, annyi vidéken terem, s a vízügyi kérdések is egészen mások a Tisza-csator­­nák mellett vagy a Kis-Balaton környékén, illetőleg a Duna-Tiszá közén. Ilyen esetekben tehát, amikor a vizsgálati terület az ország különböző részein helyezkedik el, nem lenne helyes, hogy az intézet az egyik helyre telepedjék, mert így a többivel nehezülne meg a kapcsolata, és a távoli területek problémái menthetetlenül háttérbe szorulnának. Egyetlen ésszerű elhelyezkedés ez esetben is a központi. Lényegében hasonló a helyzet a közgazdasági-üzemgazdasági intézetekkel. Ezeknek a munkaterülete is az egész ország, és ezenfelül különösen élénk a kapcsolatuk a mezőgazdasági irányító szervekkel, de egyéb központi intézményekkel is. Éppen ezért szinte megbénulnának az ilyen intézetek, ha az ország távolabbi részére kerülnének. Ilyen tapasztalat már van. Az állami gazdasági üzemszervező intézet egy ideig Vásár­helykutason működött, és hamarosan elkerülhetetlenné vált a központba hozatala. Van azonban a fővárosi, helyesebben központi mezőgazdasági intézetek földrajzi elhelyezkedésének egy másik oldala is. Mégpedig az, hogy bár ezeknek az intézeteknek, mint láttuk, elkerülhetetlenül a központban a helyük, viszont az is igaz, hogy vizsgálati területük az ország különböző vidékeire terjed ki, mégpedig keletre—nyugatra—délre egyaránt. Ezt az ellentmondást hogy lehet feloldani? Úgy, ahogy ezt a gyakorlat már ki is alakította, ti. oly módon, hogy ezeknek az intézeti központoknak legnagyobb­részt vidéki hálózatuk van. A szőlészetnek telepei vannak Badacsonyban, Villányban, Móron, Egerben, Kecskeméten és Tokajban, az üzemszervezési intézeteknek beszerve­zett gazdaságaik vannak az ország minden részén, ahol megfigyelések, adatgyűjtések és kísérletek folynak, a növényvédelmi és állategészségügyi, hasonlóan a gépkísérleti intézeteknek vidéki állomásaik vannak, a Fajtaminősítő Központnak kísérleti telepei stb. Könnyű belátni, hogy ez az egyetlen lehetséges megoldás, és ez mindenütt a világon így van. (415)

Next