Fazekas András István: Villamosenergia-rendszerek rendszerszintű tervezése I. (Budapest, 2006)

IV. Villamosenergia-termelési technológiák komplex összehasonlító jellemzése

772 IV. RÉSZ - VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI TECHNOLÓGIÁK kodik tényszerűségre, lehetetlenné téve ezáltal az adott kérdésben a ténylegesen tárgyszerű döntést. Egyes vélemények szerint az eddigi tapasztalatok e téren egyér­telműen negatívak. A feszültségek levezetésére azonban a többségi vélemény más megoldást nem lát, ugyanis a társadalmi viták, egyeztetések hiánya, elhagyása egy­részt a közhangulatot befolyásolná igen negatívan, másrészt gazdasági szempontból is problematikus lenne. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mindenkori köz­hangulat alakításában rendkívül nagy szerepe és felelőssége van a médiának. A saj­tó, a rádió és a televízió egyaránt erősen képes a mindenkori közhangulat befolyásá­ra. Ebből következően maga a média is eszköze a konfrontációban részt vevő felek közötti érdekérvényesítési harcnak. A villamosenergia-ellátásban részt vevő gazdasági vállalkozások maguktól érte­tődően törekednek a maguk partikuláris érdekeiknek érvényesítésére, mindenek­előtt gazdasági érdekeik érvényesítésére. Ezeknek az érdekeknek az érvényre jutta­tása is szerepet játszik a társadalmi elfogadtatás folyamatában. Érdekérvényesítésük lehetőségét azonban korlátozza az a tény, hogy e gazdasági vállalkozások érdekei gyakran konfrontálódnak közösségi, települési stb. érdekekkel. Az energetika terü­letén, így a villamosenergia-szektorban is a piaci szereplők, gazdasági vállalkozá­sok működését az érvényes jogszabályok meglehetősen pontosan és mindenre kiter­jedően szabályozzák, ez nagymértékben segíti a problémák megoldását. 12.3. Társadalmi elfogadottság az egyes villamosenergia-termelési technológiák esetében 12.3.1. Szénbázisú villamosenergia-termelés A laikus közvélekedést a széntüzelésű erőművekkel kapcsolatban összefoglalóan a következők jellemzik. 1. A széntüzelésű erőművek a környezetet legsúlyosabban szennyező, alapvetően igen piszkos üzemek. Az emberek döntő többsége számára József Attila ,A város peremén” című versében festett kép idéződik fel, ha szénerőművekről hall. Az emberek tisztában vannak azzal, hogy a szennyezés döntően a légszeny­­nyezés területén jelentkezik, de más vonatkozásban (talajszennyezés, vízszeny­­nyezés) is igen jelentős. Az „erőmű” a köztudatban a széntüzelésű erőművet jelenti, amelynek kéményéből (kéményeiből) sűrű fekete füst száll fel. A széntüzelésű erőművekkel a köztudat a szénszállító vagonokat kapcsolja össze, amelyek ürítésekor az egész környéket belepi a szénpor.

Next