Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
résztvevője így ír a közös vállalkozásról: „A húszas évek végétől 1936-ig a budapesti csehszlovák követségen sajtófőnökként működött a szlovenszkói származású Anton Straka. Kassán nevelkedett, kifogástalanul beszélt magyarul s a magyar irodalmat nem kevésbé szerette, mint szlovák népének és a cseheknek költészetét. Szocialista volt, aki nem ismeri a népek közötti gyűlöletet s bizonyára politikai meggondolásból is, de két műveltségben gyökerező nevelkedése természetes következményeképpen is a cseh és a magyar kultúra kölcsönös megismertetését tekintette hivatásának. Amerikai úti lakásán péntek esetánként szívesen látta teára a magyar írókat, s József Attilától Féja Gézáig megfordult ott majdnem minden magyar literátor. Ha cseh vagy szlovák író látogatott Budapestre, Straka nem mulasztotta el, hogy össze ne hozza néhány magyar kollégával. Az ő gondolata volt egy magyarnyelvű csehszlovák antológia készítése. Erdélyi Józsefet, Horváth Bélát, Illyés Gyulát, Szabó Lőrincet, József Attilát, e sorok íróját kérte fel munkatársnak. Mindnyájan szívesen is vállalkoztunk a feladatra, csak Erdélyi ugrott ki később az együttestből. Mivel egyikünk sem tudott csehül, az volt a munkamódszerünk, hogy Straka elkészítette a versek nyers prózai fordítását, azokat a fordítók egyéniségének tekintetbevételével kiosztotta közöttünk, majd felolvasta előttünk a versek eredeti szövegét, hogy megállapíthassuk verstani képletüket.” (József Attila és Jifí Wolker. It 1950. 1. sz. 317 —18.) Anton Straka baloldali, a szocializmussal rokonszenvező ember lóvén, válogatása, ízlése megbízható volt, így érthető, hogy József Attila a modern cseh líra vitathatatlan nagyságaitól, haladó klasszikusaitól fordíthatott. Cseh haladó s forradalmi költőkből készített versfordításai többnyire a Népszavában és a Korunkban jelentek meg. (Straka működésére, írói körére vonatkozólag ld. az eddig legrészletesebb feldolgozásokat: Gál István: Anton Straka, József Attila csehszlovák diplomatabarátja. Filológiai Közlöny, 1964. 1 — 2. sz. 187—191. 1.) Hana Kindlová: Anton Straka (Tanulmányok a csehszlovák—magyar irodalmi kapcsolatokról. Akadémiai Kiadó, Budapest 1965. 421—437. 1.) Kovács Endre: A cseh és szlovák költészet visszhangja magyar nyelvterületen a két világháború közt; uo. 411 — 416. 1. Vö. még Nádass József emlékezéseit: Láng és korom. Szépirodalmi Kiadó, Budapest 1961. 551 — 553. 1.) József Attila érdeklődése tehát 1932 körül fordult a szomszédnépek költészete felé. Fordítás vállalkozásait tudatos szándék diktálta, a keleteurópai népek megismertetésének, összefogásának, a „rendezni végre közös dolgainkat” szándéka. 1931 — 34 körül irányult figyelme a kortárs román líra felé is. A budapesti román követség magyarul igen jól beszélő, akkor már hosszú ideje Budapesten működő sajtóattaséja, Moise Balta ismertette meg vele. (Ld. Szántó Judit: i. m. 11. skk; Domokos Sámuel: József Attila román műfordításai. Filológiai Közlöny, 1956. 1 — 2. sz. 132. 1.) Az akkori helyzet szerint haladónak, forradalmárnak vagy legalábbis plebejus lázadónak számító román költőket fordított. A román történelem és irodalom 1940-es fordulata után azonban e költők közül néhányan jobboldali irányba fordultak, a Vasgárda hívei, sőt vezetői lettek (pl. Áron Cotniij, akitől legtöbbet fordított). Moise Baltának és munkatársainak egyik forrása a Pillát—Perpessicius-féle antológia volt, melynek egy példánya József Attila könyvtárában is megvolt. A megmaradt példányon több kéz jegyzetei, jelölése és néhány helyen a költő rímképlet 208