Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
„Ügy találta továbbá a kir. ítélőtábla, hogy a kir. törvényszék helyesen állapította meg, hogy a ’Villonról meg a vastag Margóiról szóló ballada nem szeméremsértő s ennek megfelelőleg mind a három vádlottat helyesen mentette fel a Bp. 326. §-ának 1. pontja alapján a vád és következményeinek terhe alól. A felmentésnek az az indoka azonban, hogy a vádlottak bűnösségét azért nem lehetne megállapítani, mert ez a vers már korábban megjelent anélkül, hogy e miatt bárki ellen eljárás indult volna — nem helytálló. A bíróságra ítélkezésnél közömbös az a körülmény, hogy közvádló indított-e más sajtótermék miatt eljárást s ha nem, miért nem — ettől a körülménytől függetlenül kell elbírálni, hogy a vádbatett sajtótermék szeméremsértő tartalmú-e s adott esetben van-e bűncselekmény. A kir. ítélőtábla megítélése szerint a vádbatett vers egy bordélyházi jelenetnek ízléstelen leírása. A nemi aktus azonban nincs előtérbe állítva, s az egész életkép leírásában mintegy másodrangú szerephez jut. A leírás kéj vágy kiváltására nem alkalmas — nem annyira undort keltő és megbotránkoztató, hogy az egészséges és tiszta erkölcsi alapon álló egyéneknek a nemi dolgokkal kapcsolatos erkölcsi érzését sértené. Ekként nem szeméremsértő.” Az izgatás vádjával kapcsolatos további fellebbezés után harmadfokon 1932. szeptember 27-én tárgyalta a Döntsd a tőkét . . . ügyét a Kúria. Ezen a tárgyaláson a Villon-balladáról már nem esett szó. A tárgyalásra Müller Lajos, a kötet nyomdásza, így emlékezik vissza: „Mivel az ügyész nemcsak József Attila forradalmi verseit találta izgatóknak, hanem a kötetben levő Villon-fordításokat is — különösen aVastag Margóról szóló balladát —, így hát sajtó útján elkövetett szemérem elleni vétség címén is vádat emelt ellenünk — lévén az akkori sajtótörvény értelmében szerző, kiadó, nyomdász ésatöbbi egyaránt vétkes az ilyen természetű cselekményben. A Méhes-tanács többhónapos fogházra szóló elsőfokú ítélete elhangzott, de megfellebbeztük. A táblai tanácsban Gadó elnökölt, akinek szavaiból nem sokat értettünk, mert előrehaladt gégerákja miatt torkából már csak értelmetlen hangzavar tört elő, ám Träger Ernő „királyi” ügyész annál inkább felkötötte irodalmi fehérneműjét, de keresztkérdéseivel pontosan ellenkező eredményt ért el, mint amit remélt. A fellebbviteli tárgyalás elején Attila idegeskedett, mint mindenki, aki ritkán áll vádlottként a bíró előtt, de az ügyész frázisokkal teli lánccsörgetésére már elemében érezte magát, és remekül válaszolt. Akik ismerték József Attila vitakészségét, elképzelhetik replikáját, mellyel elsősorban Villon-fordításait védelmezte. Sajnos, jegyzőkönyv nem örökítette meg, így emlékezetből próbálom itt halványan körvonalazni védekezését. József Attila elöljáróban közölte, hogy Villon verseit ófranciából fordította, s az eredetiben a paráználkodó „Vastag Margó” áldott állapotú — amit maga sem tartott ízlésesnek kihangsúlyozni. Viszont Villon költeményei a modern francia irodalom hajnalát jelentik, s mint ilyenek, a hazai felsőbb iskolák tananyagát is képezik; ezen az alapon tehát el kellene kobozni az iskoláskönyveket is. A tárgyalás szünetében példátlan eset történt. Az ügyész a folyosón felkereste József Attilát, és formális irodalmi vita alakult ki köztük. Attila eredeti francia Villon-kötetet szedett elő táskájából (rejtély, hogyan jutott hozzá), és meggyőzően érvelt. 218