Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
tagja közül három ugyanazzal a birtokraggal ellátott főnév — mégis megőrizte az eredetinek tisztán, élesen csattanó rímeit. József Attila tudta, hogy Villont nem lehet dallamtalanul, alig-hangzó asszonáneokkal fordítani, mert Villon tartalmilag szétfeszítette ugyan a régi francia ballada finomságát, de formailag ragaszkodott hozzá, aminthogy egész keserű és szabálytalan költészetében a forma, legalábbis a metrum és a rím érdességéhez és szabályosságához — és ez magyarul is hozzátartozik Villon lényegéhez. De a négy sor tartalmi elemeiből sem tudott mindent megmenteni, így például elejtette a második sor tréfáját. Villon ugyanis nem a »Ponthoise-i Párizsban« született, mint József Attila írja, hanem Párizsban, Ponthoise mellett — olyasféle vicc ez, mintha azt mondanók, hogy Budapesten, Soroksár mellett. De hát a magyar olvasó ezt a viccet amúgysem értené, mert sohasem hallott Ponthoise-ról. . . Van viszont a versnek olyan eleme, amelyiktől egy árnyalatnyit sem volt hajlandó eltérni: a tudni ige, az egész négy sor magva, mégpedig olyanképpen, hogy a fej az alany, amely megtudja feneke súlyát. Valószínűleg ennek kedvéért csavart egyet a formán, hiszen máskülönben, egy kis ragozással, megoldható lett volna az eredeti mértékben is. Lényegtelen, de érdekes eltérés, hogy József Attilánál a kötél jelzője, a toise (öl, rőf) helyett »kender«. Ennek az eltérésnek semmi látható oka nincs. Hiszen az »öl« vagy »rőf« vagy »darab« éppúgy belefért volna a sorba, mint a »kender«. Nehezen bizonyítható, de gondolom, nem is szorul bizonyításra, hogy az a »kenderkötél« József Attila saját lírai hozzájárulása a vershez. (Gondoljunk csak a »Klárisok«-ra: »Kenderkötél, kenderkötél nyakamon«.) És alighanem saját lírai egyéniségének e hozzájárulásával érte el azt a villoni tragikumot, mely a villoni groteszkséget ebben a kis versben is kiegészíti.” (József Attila Villon-fordításairól. I. m. 949. 1.) 9. VILLON Nagy Testamentuma. A Bálint-féle kiadásból (505 — 506. 1.). Kézirata nem maradt meg, más megjelenéséről egyelőre nem tudunk. Szövegünket helyesírási tekintetben az 5. és 17. sorok esetében javítottuk. Ezzel a Bálint-féle kiadás az alábbiakban tér el tőle: sor 5 Az uccán áldó 17 Es, ha valaki a választ adja Villon, Francois Le Grant Testament-jének eleje, befejezetlenül maradt műfordításkísérlet. Valószínűnek látszik, hogy a többi Villon-fordítással egy időben, tehát 1928—31 között keletkezhetett. Mészöly Dezső (i. m. 38. 1.) a fordítás egyik sorát példának idézi arra, hogy József Attila műfordításainak gyengéje az eredetihez való ragaszkodás. A 12. sorról azt állítja, „talán egykorú francia mondás s egyben kétértelmű szójáték (Je ne suis son serf, ne sa biche !). A műfordító sokféleképpen próbálhat boldogulni a sorral, de semmiesetre sem teszi jól, ha csaknem szó szerint adja vissza.” Gáldi László (i. m. 160. 1.) elismeri, hogy „túlzott szöveghűséggel magyarázható homályos sor” és más megoldást ajánl. (Szó szerint: „Nem vagyok sem szarvasa, sem 2'2'Л