Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
dalom . . . 182.1.) A késői versek közül ő is Gáldi László nyomán az Invokácí'ó-ban tételez fel esetleg Majakovszkij-indítást. Majakovszkij és József Attila kapcsolatára vonatkozóan még egy — bizonytalan hitelű — adatunk van: Szántó Judit elbeszélése szerint a költő 1932 nyarán megismerkedett volna egy Kira nevű orosz elvtársnővel, aki emlékezetből elmondta volna neki a Százötven millió-1. József Attila elhatározta, hogy lefordítja az egész művet; minthogy azonban Kira férjével együtt hamarosan visszatért a Szovjetunióba, a munka nem valósulhatott meg. (Ld. Bottka Ferenc: Tanulmányok a magyar— orosz irodalmi kapcsolatok köréből. III. 202. 1.; Lengyel Béla: Szovjet irodalom . . . 180—181. 1.) II. JESZENYIN, Szergej: Idők beteljesedése. A Hót 1932. január 22-i számából. A fordításra vonatkozóan ld. az előző jegyzetet. Radó György szerint: ,,A Jeszenyin-vers esetében a feltételezett közvetítő fordítás lényegesen jobb lehetett (ti. a Majakovszkij-vers közvetítő fordításánál; ld. az előző jegyzetet), s így József Attila is önmagához méltó, kitűnő fordítást adhatott. A Jeszenyin-versnél mindössze annyi formai eltérés van az eredeti és a magyar fordítás között, hogy két szakaszban a fordító egy-egy hosszabb sort több sorra bontott (ami szintén nem József Attilára vall, és inkább a közvetítő fordítónak — vagy talán a tördelő szerkesztőnek ? — műve lehet). A szabadritmusú eredetinek gondolati ütemezését a fordítás tökéletes hűséggel adja vissza. Tartalmilag is olyan kitűnő tolmácsolása az eredetinek, hogy minden részletekbe menő összehasonlítást önmaga feleslegessé tesz. Még olyan finom árnyalatokat is átültet, mint az eredeti 16 és 17' sorában a kobülica és a kobüle közti különbség: az előbbi szóképzési forma (szemben a tévhittel, melynek legtöbb műfordítónk is áldozatul esik) nem kicsinyítés, hanem az orosz nyelvre jellemző individualizálás: az -ica képző azt jeíenti, hogy egy bizonyos, meghatározott kancáról van szó, míg a kobüle szó a „kanca” általános, fogalmi neve. A magyar nyelvben ilyen individualizáló képző nincs (ezt pótolja részben a határozott és határozatlan névelő), József Attilának mégis sikerül ezt az igazán elenyésző árnyalatot is értelmi és egyben formai hűséggel tükröztetni, amikor az első esetben azt mondja „kancája”, a másodikban pedig „a kanca” — tehát birtokraggal individualizál.” (i. m. 99.) Gáldi László szerint is: Egy-egy finomság persze elsikkadt a magyar szövegben, ... de Jeszenyinnek paraszti képzeletre valló ragyogó képei s a vers végének Hadak útja-szerű víziója elevenen hatnak József Attila fordításában is. Különösen szép a vei’s második fele; itt a ritmikai tagolás majdnem teljes hűséggel követi az eredetit, s tökéletesen Jeszenyin elgondolása szerint végül — egészen váratlanul — széles kozmikus távlat tárul elénk” (i. m. 166). A verset, ugyanabból a német közvetítő forrásból, József Attila előtt néhány évvel lefordította és közzétette Tihanyi Ernő (Az idők beteljesedése. 100%, 1927. 4. sz.). Fordítását talán ismerte József Attila és néhány sor megoldásában ihlethette is. A két szöveget egymás mellett közli Markovits Györgyi: Tihanyi Ernő. Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből II. Akadémiai Kiadó 1967. 349—350.1. 226