Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
15. BEZRUt, Petrs Leonidas. A Cseh és szlovák költők antológiájában (7—8. 1.) megjelent szöveget közöljük. Másutt nem jelent meg. A vers a költő SÍezské písne című kötetéből való. Gáldi László szerint ez is egyike azoknak a fordításoknak, amelyekből József Attila saját hangja szól. „Bezruö, a sziléziai bányászivadék, adja József Attilának a második alkalmat, hogy Leonidászra emlékezzék: ezúttal azonban nem antik hős, hanem modern harcos, a munka embere száll szembe a gőgös, kizsákmányoló urakkal. A szabad vers lendülete itt van igazán a helyén . . .” (i. m. 167. 1.) Dobossy László sokkal kevésbé kedvezően ítél a fordításról, és Straka válogatási munkáját is kifogásolja: „Aligha volt szerencsés annak idején — 1936-ban — Anton Straka választása, hogy Bezrucnak (nem is legjellemzőbb) három versét József Attila tolmácsolásában ismertette meg a magyar olvasókkal. József Attila szövegében, mely pedig általában pontosan követi az eredetit, egy érdekes értelmezési tévedés is előfordul: a Leonidas végén »pun dac«-nak fordítja a punsky vzor-1, ami »pun példát« jelent. József Attila itt nyilván Straka érthetetlen elnézése folytán a vzor (»példa«) szót összetévesztette a vzdor (»dac«) szóval. Meglepő hát, hogy a cseh költők műveiből készült József Attila-fordításokat méltatva Gáldi László épp a »legnagyobb szöveghűséget« domborítja ki, miközben a tudós gimnáziumi tanár fiát »sziléziai bányászivadéknak« minősíti. Egyébként is, a Straka-antológiában közölt három vers, valamint még inkább a későbbi, 1953-i gyűjteménybe felvett és Hegedűs Zoltántól fordított négy vers eléggé egyoldalúan mutatja be Bezruc költői világát: csak a szenvedő és lázadó ember kiáltása jut el hozzánk, pedig a Sziléziai dalok közt olyanok is vannak —• s ezek a legszebbek —, melyeknek benső feszültségét finom lírával sejtetett szemérmes gyöngédség fonja át (pl. Hucin); ezeket is mihamarabb meg kellene magyarul szólaltatni, hogy teljesebb legyen Bezruc-képünk. Az eddigi magyar fordítások nem minden részletében érzékeltetik eléggé az eredeti vers szándékolt keménységét, keresett töredezettségét. Említettük már, hogy a Bezruc-versekre általában jellemző az egyszótagú, mássalhangzós szavak használata; ez az alapvető sajátosság a magyar szövegben rendszerint feloldódik. Pl. a Leonidas-versben: »Krev tece mi z cela, krev tece mi z oci« »Homlokomon vér csereg, vér folyik szememből«. Másutt a magyar rímek bágyadtabbak, lágyabbak vagy könnyedebbek, mint cseh megfelelőjük: pl. a Ki áll helyemre? c. versben: »mou zatatou pest, moj vzdor, / hnev hornika z Besyd a z hor«, »görcsbefogott öklöm, dacom a hegyekből / a bányász dühét a Beszkidekből«”. (Petr Bezruc kilencven éves. Irodalmi Figyelő, 1957. III. évf. 2—3. sz. 134—135. 1.) 16. BEDNÁR, Jaroslavs Katonatemető. A Cseh és szlovák költők antológiájában (5—6. 1.) megjelent szöveget közöljük. Először a Korunk 1933. áprilisi, majd a Népszava 1934. október 6-i számában jelent meg. Mindkét helyen Molodecsnó címmel. 230