Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
írása idején. Ahogy Wolker törekedett tudatosan a modernnek és a hagyományosnak, az egyetemesnek és a nemzetinek, az emberinek és a proletárnak a szintézisére — ugyanígy jutott el József Attila is a modern irányok eredményeit felhasználva s ezeket egyéniesltve a leghitelesebben forradalmi indulatok művészi kifejezéséhez. Költői látásuknak és közlési módszerüknek e lényegi azonossága okozza, hogy a József Attila-veiteknek gyakran a hangvétele is hasonlatos. József Attila is szívesen idézi meg az embert körülvevő anyagi világot, az apró dolgokat, a tárgyakat. Az ember körül élő kis és nagy dolgok szüntelen láttatása, a bensőségesen egyéninek és az egyetemesen törvényszerűnek a viszonyos egységbeillesztése váltja ki a monumentalitás érzetét, amely egyként jellemzi József Attila müveit és Jiíí Wolker ét is. S ugyancsak Wolkerhez hasonlóan szereti József Attila is — költészetének talán legállandóbb jegyeként — megjeleníteni a hangulati környezetet, amely körüllengi hőseit vagy önmagát. Ez a távlat-teremtési szándék nemegyszer eredményez olyan verset, amelynek a kompozíciós váza, a gondolati emelkedése és az érzelmi sugárzása is pontosan emlékeztet a második korszakbeli Wolker egyik-másik nagy darabjára ... A József Attila készítette Wolker-fordításokban sem csak a cseh költő van jelen, hanem a magyar is. Annyira jelen van bennük, az az annyira magának érzi a cseh költőtárs mondandóját, hogy helyenként a sajátját is hozzávegyíti, de korántsem azért, hogy meghamisítsa vagy elferdítse, hanem hogy plasztikusabban bontsa ki a költői gondolatot. Tisztelettel követi az eredeti mű értelmi és ritmikai felépítését, csak itt-ott egy-egy szó — ám minden esetben a lényegközlő kulcsszó — kicserélésével ad más árnyalatot, más távlatot a költői gondolatnak.” 22. WOLKER, Jirí: Ballada a fűtő szemeiről. A Cseh és szlovák költők antológiájából (57—60. 1.). A vers eredetije: Balada о oőích topiéovych a Tezká hodina (1922.) című kötetéből. A fordítással kapcsolatban egy sokat vitatott fordítási probléma áll fenn: az eredeti szöveg utolsó szakaszának kezdete: Délnik je smrtelny, práce je 2ivá, ennek szó szerinti fordítása: „A munkás halandó, a munka ól.” József Attila ezt így fordította le: „A munkás halhatatlan, a munka él.” Kovács Endre szerint, aki a problémára elsőként hívta fel a figyelmet, az eredeti vers és József Attila nem egy verse igen közel áll egymáshoz. A fordításon is látszik, hogy József Attila a költőnek azt a szándékát is megértette, hogy kerüli a játékosságot, a szavakkal való játékot. Megtartotta az eredeti versek spáciumait és a szabad, kötetlen trochaikus lejtést. „A tartalmi és verstechnikai hűség mellett annál feltűnőbb, hogy a vers befejezésében József Attila önkényes változtatást eszközölt . . . . . . Wolkernek azt a mondatát, hogy »a munkás halandó«, József Attila úgy fordítja magyarra, hogy »a munkás halhatatlan«. Félreértésről nem lehet szó, hiszen a vers a legapróbb részletekig filológiai pontossággal van 236