Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
átültetve. A ballada kifejezésének ilyen lényegbevágó megváltoztatása csakis szándékos lehet. A valószínű magyarázat az, hogy József Attila Wolkernek »a munkás halandó, a munka élő« tézisét a vers eszmei hatása szempontjából kevésnek találta; erre vonzotta őt különben a vers logikája is, ami érthetővé lesz, ha a kérdéses rész előtti szakaszt figyeljük meg. A versnek ez a szakasza tisztán fejezi ki azt a gondolatot, hogy a vak fűtő halála után is él: a lámpafényben az ő szeme is világít, az embereknek. Ennek a szakasznak az értelmét akarja József Attila a vers végén tételbe foglalni, amikor »a munkás halandó« helyett azt írja, hogy »a munkás halhatatlan«. A ballada tragikus atmoszféráját feloldó optimizmusa, mely az eredeti versben »a munka él« mondatban fejeződött ki. József Attila tolmácsolásában még sokkal erősebb nyomatékkai jut szóhoz: A munkás halhatatlan a munka él — Ez József Attila személyes hozzáadása a wolkeri vershez.” (I. m 145—46. 1.) Gáldi László elutasítja Kovács Endre feltevését: „Ismerve József Attilának nagy filológiai pontosságát, kevéssé valószínű. Inkább olyanféle lapsusról lehet szó, aminőre a Villon- és Rimbaud-fordításokkal kapcsolatban magunk is rámutattunk.” (I. m. 168. 1., 41. sz. jegyzet.) Foglalkozott a kérdéssel Richard Prazak is (Attila József: Jiíí Wolker. Novy 2ivot, 1955. 664—65. 1.). Szerinte „Talán itt (József Attila) még jobban hangsúlyozni akarta a nagyszerű végkövetkeztetést és így egészen kimondani a gondolatot, amely a vers rejtett mottója.” Bojtár Endre másképpen látja a kérdést (József Attila „hibás” Wolkerfordítása. ItK 1964. 206 — 208. 1.). Szerinte „Wolker versének nincs semmiféle rejtett mottója . . . szinte törvényszerű József Attila első pillantásra önkényesnek tűnő változtatása.” A vers ugyanis 1922 márciusában jelent meg a Most c. folyóiratban, és az említett sorok egy bizonyos eszmei gyengeségre vallanak, amelyet J. Fucik így jellemzett (Bojtár Endre cikkéből idézünk): »Wolker és a korabeli ifjú költők túlnyomó többségükben ismertek már annyit a marxizmusból, hogy nem akarták ama kérészéletet élni. De nem annyit, hogy forradalmárokká váltak volna. Már nem hitték, hogy a világ az ő fájdalmuktól szenved, azonban abban kerestek kibúvót, hogy most nekik maguknak kell szenvedni a világ fájdalmától. Azt gondolták, hogy a forradalom áldozat . . ., és arra törekedtek, hogy a forradalomhoz való viszonyukat mint önfeláldozást éljék.« Wolker egész költészetére nem — teszi hozzá Bojtár E„ de »a Balada о ocích topicovych«-ra áll Fuciknak ez a véleménye. Felmerül a kérdés: miért olyan népszerű és nagyhatású ez a költemény, az elmondottak ellenére is? Egyrészt az alapötlet szépsége, ami megfogja az olvasót . . . Másrészt a Balada о ocích topicovych nagyon is beletartozik abba a fejlődéssorba, amelyen a cseh proletár költészet átment. . . Wolker a tárgyalt versben a munkás és az idegenné lett világ, a munkás által teremtett világ között drámai viszonyt lát meg, amiben azonban még alulmarad a munkás . . . Csak a proletárként író költő tud újra úrrá lenni az elidege2» i