Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
nem jelentkezhettem előbb, mert három lakásból költöztem közben ki, könyvet ad ki tőlem a Cserépfalvi karácsonyra és minden nap sürget, a Bethlen téri Színház is naponta sürget a Lope de Vega fordításért. (Az említett könyv a Nagyon fáj kötet, amely 1936 decemberében jelent meg a Cserépfalvi kiadónál.) A fordítás munkájára Vágó Márta így emlékezik: „Vasárnap délután kéziratokat lobogtatva és egy vékony kötet könyvet szorongatva állított be. Elmondta, hogy sürgős fordítási munkát kapott Hont Feritől, akit nagyon szeretett és tehetségesnek tartott. Lope de Vegának egy terzinákban írott színdarabját kellett volna lefordítani, persze nem eredetiből, hanem egy elég gyönge német fordításból. Hajlandó vagyok-e neki segíteni, gyorsítani a munkát. Ha nem kell szótárral dolgoznia, hanem mindjárt több szinonimát mondanék a rímek miatt, mert szeretné rímekben csinálni, mindenesetre az eredeti terzinákkal ... — Nagyon jó a darab ? — kérdeztem aggodalmasan. — Ahá ! — kiáltott fel nevetve — remekművet nem lehet lefordítani! — Te is arra a cikkre gondolsz egy régi Nyugat »Figyelő«-rovatában . . . ? — Persze, Kosztolányi — mondta. Ilyen közös emlékeink voltak, ha nagyon különböző is volt a gyerekkorunk. Goethe második »Wanderers Nachtlied «-jén (Ein Gleiches) mutatta be Kosztolányi, mennyire lehetetlen remekművet fordítani, hogy az első sorvégződések erdőzúgását — »Ruh—du — Hauch« és a befejezés harangkongatását »Warte nur, balde« — más nyelven kifejezni mily hiú kísérlet . . . Eleinte remekül ment a munka, bámultam ötletességét, leleményességét. Szinte káprázatos volt, mennyi minden jutott eszébe a száraz, rossz fordítású német sorok nyomán. Azután elunta, abbahagyta. Mögötte ültem, fejét hátracsavargatva kérdezgetett egyes szavakat, úgy dolgozott. Aztán felolvasta a kész sorokat.” (EKK 168— 169. 1.) Szántó Judit szerint a fordítás Hont Ferenc lakásában készült; Hont rázárta József Attilára az ajtót, nehogy elmenjen a kedve a fordítástól. De még így is csak a munka egy része készült el, „a férfigyűlölő dáma problémája nem tudta lekötni.” (I. m. 16 —17. 1.) A készülő fordításból a költő életében egy részlet sem látott napvilágot. Halála után közölte a Független Színpad idézett száma az I. felvonás I. kép 2. jelenetének és az I. felvonás II. kép 3. jelenetének egy-egy részletét (az utóbbit tévesen II. felvonás 3. jelenetének jelzi a közlés): a 41 — 87. és a 375—413. sorokat. Az 1940-es évek végén Gáspár Endre befejezte a színmű fordítását és Dacból terem a szerelem (Donna Juana. Köpenyes-kardos komédia 3 felvonásban. Magyarra átdolgozta József Attila és Gáspár Endre.) címen adta ki. (Athenaeum, Budapest [1950.] 84 1.) Szándékáról és munkájáról a következőket írja a bevezetőben: ,, . . . ezt az ezer József Attila-sort a legjobban úgy menthetjük meg az elkallódástól, ha egy befejezett átültetés részeként adjuk át a nyilvánosságnak. Hogy feladatomnak eleget tehessek, mindenekelőtt meg kellett állapítanom, hogy Lope melyik darabjáról van szó. Ez azért nem volt könnyű, mert a világ legtermékenyebb színműírójától tudvalevőleg csak nyomtatásban többszáz darab jelent meg. Emellett ha feltételezhető volt is, hogy József Attila az ismertebb darabok közül válogatott, az azonosítást nehezítette, hogy József Attila nyilván valamilyen (német vagy francia) átdolgozást használt, amelyben az eredetinek gyakran még a személynevei is mások. így Don Ramón neve a 264