Finta Gábor - Sipos Lajos (szerk.): Véges végtelen. Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben (Budapest, 2006)
"Ketrecinkbe bújva"
gosan tanúsítja a Strófák egy templomhoz című versének utolsó mondata. A „megszólított” templom Babits szeme láttára épült Budapesten, a Reviczky utcában. Két tornyát az égre emeli, mint egy görög szobor, „isteneket vágyva ölelni talán”. Mégis a kereszt „tiszteletes jelét” viseli magán, s ez a költemény záró sora szerint azt hirdeti: „Béke a földön, ember! s ha harcolni kell, / az istenekkel harcolj, és hódíts, mint Izrael!” De eszébe juthatott Babitsnak valami más is. Az újplatonista Dionysios Araeopagita írta De Divinis Nominibus című könyvében: „Olyan a jónak kiválósága és olyan annak hatalmas ereje, hogy ha azok a dolgok, amelyekből hiányzik, képesek a befogadására, akkor azok neki köszönhetik a további tökéletesedésnek ezt a csíráját. Sőt, ha szabad kimondanom ezt a vakmerő igazságot, még az is a jónak köszönhető, hogy ami a jóval ellenkezik, fönnáll, és kifejtheti ellenkezését.”14 A keresztény újplatonisták a jónak ezt a Platóntól örökölt eszméjét azonosnak mondták a Biblia Istenével. Akkor annak is, aki Isten ellen támad, tőle kell segítséget kérnie. Akkor ez az Isten eléggé jó ahhoz, hogy az ellene támadót vállalkozásában segítse, tudván, hogy így, ellene viaskodva jut közelebb hozzá. Az olvasó bizonyára rég rájött arra, miért vizsgálgatom olyan behatóan Babitsnak épp ezt a mondatát. Nemcsak Az elbocsátott vadnak későbbi képét, sorait előlegezi ez meg („»Vezessen hozzád a szabadság!« / így kérem olykor aki vár, / mert nem annak kell az imádság, / ki Istent megtalálta már.”), hanem József Attila emlékezetes sorait is: „Hogy valljalak, tagadjalak, / segíts meg mindkét szükségemben!” Mondanom sem kell, az Októberi ájtatosság is leoninus: antik mértékben írott, de rímes vers; ez is a Hiszekegy közelébe sodorja. A két vers viszonyát illetően érdemes még valamit szóvá tennünk. Születésük, első publikációjuk idejét tekintve az Októberi ájtatosság a korábbi, évek távolából „felel rá” a Hiszekegy. Érdekes azonban, hogy további évek múltán ugyanabban a kötetben kapták meg végső formájukat és helyüket, de nem keletkezésük sorrendjében. A Hiszekegy a Recitativ kötet legelső ciklusában kapott helyet, amelynek címe: Fogaras. 14 Araeopagita, Dionysios, De Divinis Nominibus, IV, 20. 28