Finta Gábor - Sipos Lajos (szerk.): Véges végtelen. Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben (Budapest, 2006)
"Ketrecinkbe bújva"
azonosulván, panteisztikus világkép háttere dereng fel.”) Maga Babits a versben mindvégig nagybetűvel írja az Isten szót, s ha panteisztikus módon gondolkodnék, aligha biztatná az embereket arra, hogy káromlásukkal igyekezzenek Istent álmából fölébreszteni. Érdemes nagyon gondosan végigolvasnunk azt az Istenkáromlás című írást, amelyet a költő védekezésül írt, de aztán barátainak óvására inkább a fiókjába rejtett. Elsőnek az állapítja meg, hogy verse alapján talán Isten tagadásával vádolhatnák. Ezzel kapcsolatban rögtön leszögezi: „Szabadelvű és felvilágosodott embernek tartom magamat, de - azt hiszem, sokadmagammal együtt - sohasem éreztem annyira Isten és Gondviselés gondolatának szükségességét, mint az utolsó években” (ti. a háborús években!). Mikor „káromló szavát” magyarázni igyekszik, arra a bibliai példára hivatkozik, amelyet mi már az Októberi ájtatossággal kapcsolatban említettünk: „A szerencsétlen lélek tusakodása ez az Istennel, mint a Jákobé, aki Istennel vitázott, mintegy kényszeríteni akarva, hogy áldja meg őt.” Jeremiásra, a zsoltárokra hivatkozik, és különösen érdekes egy általánosabb érvényű kijelentése: „az égő házban horkoló gazda hasonlatá”-ról azt mondja, ennek „úgy érzem, egészen bibliai íze van. Nagyon csodálkoztam, mikor ezt a helyet is az inkriminált passzusok között olvastam: ezt csak olyan ember írhatta oda, aki a Bibiiá ban nem nagyon olvasott.”15 Ebben az érvelésben az a különösen figyelemre méltó, hogy Babits mint a Biblia - s az Ószövetség! - világában otthonos ember szólal meg, bár később, Az európai irodalom történetében leírja majd sokszor idézett sorait arról, hogy az Ószövetséggel sosem tudott megbarátkozni. Hogy mennyire a Biblia szellemében beszél, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy az alvó, költögetendő Isten képe valóban megjelenik az egyik zsoltárban, mit nem adott volna érte, ha hirtelen maga ez az idézet eszébe jut, amikor bírái ellen érveket keres: „Ébredj fel, miért alszol, Uram? Ébredj fel, ne taszíts el végleg! Miért fordítod el arcodat, s felejted el ínségünket és szorongatásunkat?”16 Ez az Istent költögető kiáltás, a „Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?” eget hasogató kérdése: mind elébejátszik a kései József Attila verseinek. 15 Babits Mihály, Esszék, tanulmányok, i. m., 467, 468. 16 Zsoltárok 44, 24.