Finta Gábor - Sipos Lajos (szerk.): Véges végtelen. Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben (Budapest, 2006)
"Ketrecinkbe bújva"
Sárközy Péter megjegyzi,11 hogy a vers első változatával egy időben keletkezett Szonettben még nagybetűvel írta Isten nevét: „Oh boldog az, kinek van Istene, ki rettenetes, de maga a Jóság”. A szonett újraírt változatában „Boldog hazug’’-пак nevezi azt, „kinek van istene”, de ott már kisbetűvel szerepel Isten neve. A Nagyon fáj következő verse, Én nem tudtam [II.], a költő keltezése szerint 1935. augusztus 17-én született, és 1935. november 25-én jelent meg A Reggel című lapban Babits Mihálynak szóló ajánlással. A Nagyon fáj c. kötet szerkesztésekor a költő kihagyta ezt az ajánlást. Lengyel András szerint az a tény, hogy a vers kéziratát a költő Barta Istvánnak ajándékozta, azt a feltételezést erősíti meg, hogy a költemény a mélyen katolikus gondolkodású baráttal folytatott beszélgetések eredményeképp született.11 12 Én úgy hallgattam mindig, mint mesét a bűnről szóló tanítást. Utána nevettem is - mily ostoba beszéd! Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva! Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség barlangja szivem. [...] Most már tudom. E rebbentő igazság nagy fényében az eredendő gazság szivemben, mint ravatal, feketül. Az eredendő (áteredő) bűnről József Attila értekezik is a Szép Szó 1936 áprilisi számában, abban a Szerkesztői üzenetben, amelyet valószínűleg barátjához, Barta Istvánhoz intézett. Nem tudhatjuk, Barta miként adta elő Attilának az eredeti bűnről szóló katolikus tanítást, amelyet azóta a teológusok sokféleképpen újraértelmeztek, de József Attila magyarázata nem világos, és nem is tartható mint katolikus vélemény. 11 SArközy Péter, „Kiterítenek úgyis", i. m., 134. 12 I. m., 136. 37