Finta Gábor - Sipos Lajos (szerk.): Véges végtelen. Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben (Budapest, 2006)
"Ketrecinkbe bújva"
ennek az érzésnek minden tragikuma és az egész tragikus életérzés az Istenre való éhezés, Isten hiányának érzése. Először is akkor hiszünk Istenben, ha [...] azt akarjuk, hogy legyen Isten, és képtelenek vagyunk őnélküle élni.”15 Kell-e ennél jobb kommentár a Bukj föl az árból című vershez? Ami az „istencsinálást” illeti: az ember ősi törekvése, hogy isteneket, bálványokat alkot magának. Már Xenophánész bírálta ezt a törekvést, tudniillik azt, hogy az emberek emberarcú, ember formájú isteneket alkotnak maguknak. Ez korunkban is tapasztalható. Sokszor az ateistáknál ezt látom: a maguk alkotta isteneket tagadják. Ezt jól teszik. AII. vatikáni zsinat (Gaudium et spes) az ateizmusról szólva elismer benne egy pozitív mozzanatot: segít megtisztítani a hitet a babonás elemektől. De az istenteremtésnek van egy pozitív szempontja is: igazában az emberi szellem és szív legalapvetőbb vágyáról tanúskodik. Idézhetem Sartre eszmélődéseit, aki A lét és a semmiben azt fejtegette, hogy az ember isten akar lenni, a végtelenre vágyik. Ezt jelzi soha-meg-nem-elégedése. De, fűzi hozzá Sartre könyve végén, mivel Isten fogalma (causa sui) ellentmondásos, ezért az ember passion inutile, hasztalan szenvedély/szenvedés. Léon Bloy írja: „A művészet sajátja az, hogy isteneket alkot.” Ez minden mély gondolkodás és minden felsőbbrendű emberi tevékenység - így a költői tevékenység - sajátja is. Az istent-csináló poétával szemben van a próféta, aki Isten kinyilatkoztatását közvetíti. De a prófétának is szüksége van a költőre, mert az ember semmit nem tud befogadni leikébe, amivel saját szelleme nem működött együtt.16 Isten nem légüres térbe mondja Szavát, ennek meg kell fogannia a lélekben, a szellemben: az ember capax Dei, képes Istenre, mivel Isten képmása (imago Dei). József Attila fiatalon „tetten érte szívében” Istent, de úgy tűnik, később hiába kereste, főleg a hiányát érezte: En nem leltem szivemben, sem az égben s e halott fényű istentelenségben szívdobogással ringatom magam,... (Boldog hazug...) 15 Unamunóról bővebben: Szabó Ferenc, Napfogyatkozás, Róma, 1991, 263-280. 16 Lubac, Henri de, Isten útjain, Vigilia, 1995,158. 40