Finta Gábor - Sipos Lajos (szerk.): Véges végtelen. Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben (Budapest, 2006)

"Ketrecinkbe bújva"

Nicoletta Ferroni Isten-keresés József Attila költészetében Semmiképpen sem kívánom ugyanazzal a lélektani indokkal magya­rázni József Attila 1926 előtt és környékén írt istenes verseit, illetve a kései korszak Isten-keresését, de mindenképpen foglalkozni kell a ko­rai korszak Isten-verseivel, mert meggyőződésem szerint a korai iste­nes versekben megtalálható valami abból, ami majd a kései Isten­kereső költemények születésekor szinte „kirobban” a költőből. József Attila első költői korszakában, az 1922-1925 közötti három esztendőben 25 versében szólítja meg Istent, méghozzá nagy alázat­tal és tisztelettel: „Láttam Uram, a hegyeidet / S olyan kicsike vagyok én. / Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló”. (Isten »Láttam Uram...«, 1925 ősze). Más versekben szinte kihívóan fordul az Úrhoz: „Ne hara­gudj hát, Isten, nem hiszek / De nyakamban száz kétséget viszek.” CKeserű nekifohászkodás, 1922), melyek közül a leghíresebb a Lázadó Krisztusé: „S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te / Nagy passziód­ban. És a lelkem is / Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt / Hint­ve: [...]”. Az is jellemzője József Attila korai istenes verseinek, hogy azokban a briliáns Kozmosz éneke szonettkoszorú kivételével minden versben nagybetűvel van szedve az Úr neve, míg a kései versekben - így az 1925-ben keletkezett Isten 1934. évi átigazításakor is1 - legtöbbször kisbetűvel találjuk az Isten szót. Az első korszak istenes verseiben éppúgy, mint majd kései szerelmi lírájában az az igazán megragadó, hogy a legmélyebb vallomásokhoz a legegyszerűbb természeti képek, az élet kis dolgainak megfigyelései társulnak. így a már említett Isten (Hogyha golyóznak...>ban: „Ő vigyáz a tiszta cipőre, / az uccán is kitér előre.” Az 1925-ben írt (és 1 1 Az 1925-ben született Isten négy darabból álló költeményét először 1928-ban, majd 1934-ben ismét átigazítja a költő. Vö.: József Attila, Összes versei, s. a. r. Stoll Béla, Bp., Balassi Kiadó, 2005,1, 64,185, 443, III, 138-141. 43

Next