Fónagy Iván: A költői nyelv hangtanából - Irodalomtörténeti füzetek 23. (Budapest, 1959)
II. A prozodikus elemek szerepe
Más módon kerekedik felül a metrum az olyan versekben, mint például József Attila Medvetáncé vagy a Betlehemi királyok. Itt a vers táncos, játékos jellege ösztönöz arra, hogy átengedjük magunkat a versből áradó zenének, szinte meg is felejtkezünk a prózai hangsúlyról : Fürtös, láncos, táncos, nyalka, aj de szép a kerek talpa! Hővé vánszorogsz vele? .Fordulj a szép lány fele! Brumma, brumma, brummadza. Akkor a legnyugtalanítóbb a vers lejtése, ha a két ritmus egyensúlyi helyzetben van. Egyik sem tudja a másikat teljesen kiszorítani a helyéből. Kénytelenek vagyunk együtt vívódni a verssel. Hol az iktust emeljük ki gondolatban, bol a hangsúlyos szótagot, hol meg mind a kettőt : Fenn lengő hold! nézd mint kínlódom, Mondd meg nekem, hol fekszem én? ... Fojtó siroccóknak hevétől Asznak tüdőhólyagjaim . . . Hová ütődöm az habokba? Hajh ! melly szörnyű hányattatás !... Innen savanyú azótjokkal Pusztás barlangok fojtanak ... Fúlok, lehellek ; fázom, gyúlok. (Csokonai Atérezzük a hangsúllyal küzdő, spondeusokkal fékezett jambikus metrum közvetítésével az ágyában tehetetlenül forgolódó beteg kínlódását. Hátha most már közelebb kerültünk az előbb nyitva hagyott kérdés megoldásához. Tudjuk például, hogy a hangsúlyos és iktus konvergenciája vagy divergenciája hozzájárulhat ahhoz, hogy az azonos versmérték eltérő hatású lehet. A Bacchushoz trocheusai sokkal nagyobb mértékben esnek egybe a hangsúllyal, mint a Reményhez trocheusai, ahol a hangsúly és metrum finom disszonanciái elfátyolozzák a metrumot, tompítják élénkségét, s ez a „lebegő hangsúly” melankolikusabb jelleget kölcsönöz a (j-- U-- U-- u-- — : Tüdőgyulladásomról) 142