Fónagy Iván: A költői nyelv hangtanából - Irodalomtörténeti füzetek 23. (Budapest, 1959)
III. A költői nyelv polyphoniája
S most hirtelen meggyorsul a ritmus. Die Vögelein schweigen im Walde. A mondat fákon alvó madarakról szól. Önkéntelenül is olyan képzeteket keresünk, melyek feloldhatják ezt az ellentmondást. És ezt csak a versen kívül kereshetjük. Kosztolányi pogány életörömöt hall ki a vers meggyorsult érveréséből.223 Másokban talán az esti szélben megrezzenő falevelek képzetét kelti fel a megélénkülő ritmus. De gondolhatunk egyikre is, másikra is. A diszszonancia egész asszociáció-sort indíthat el, mielőtt még a vers végére érnénk. Warte nur, balde Ruhest du auch. A szinte hangtalan á-ban kicsengő auch visszahajlik a Hauch szóhoz. Mintha a két egybeolvadó h hangnak valami mondanivalója lenne még. Kosztolányi így foglalja össze a két sóhajtó ,,ach-Laut” és a rímszavak egybecsendiiléséből adódó jelentéstöbbletet : Szélfuvalom vagy te is, ember.224 József Attila Holt vidék-éhen a ritmus és tartalom ellentéte végigvonul az egész versen. A vers ritmusa vidám, játékos. Tárgya szerint egyáltalában nem ilyen derűs a vers. A „holt vidékről” szól — a ,,láp”-ról, ahogy Ady Endre hívja, a magyar ugarról —, ahol az üres ól ajtaja tárva-nyitva áll, ahol dohányra sem telik a parasztnak, mert az uraságnak „durrog az erdő”, az uraságnak „bújnak a jó halak az iszapba”. A forma és tartalom ellentéte érezhetően növeli a feszültséget. Félelmes ez a tettetett „jókedv”, félelmetes, mint a halk beszéddel, gúnyos szelídséggel leplezett, kirobbanni kész düh. Ugye milyen idillikus ez a téli puszta? „Lapos lapály, kerek rendes”. Nincs itt semmi baj. „Kis szobába kis parasztok” gondolkodva ülnek a sötétben, „ezeken nem segít ima”. A vajúdó forradalom fölött táncol a ritmus. A ritmus és a tartalom szembeállásáról, az elszabadult ritmus mondanivalójáról ír Karinthy Frigyes Tóth Árpád verseiről szólva. „Hát nem látod? hiszen éppen ez a nagy rend, ez a vastraverze 223 Ábécé. Hátrahagyott müvek. V. 224 Ábécé. 102. — Lehet, hogy ez a gondolat nem merül fél minden olvasóban. Nem jelentkezik olyan szükségszerűen, mint a pihenés fogalma a ruhest du hallatán. De nem tekinthetjük egészen esetlegesnek sem. Magam is ilyenféleképpen fogalmaztam meg a két rímelő hangcsoport hatását, amikor nem ismertem még Kosztolányi írását (Műhely 1941—2, 19. és k.). 256